Testi fenyítés, verbális abúzus és szexuális zaklatás: súlyos témákat hozott a Mesterhármas új epizódja

A 168+ sorozatának hetedik epizódjában ezúttal tragikus sztorikról vitáztak a vendégek. 

2021. november 23., 18:46

Szerző:

A Mesterhármas hetedik adásában Boros Tamás, a 168 újságírója helyettesítette Gundel Takács Gábort a műsorvezetői szerepben, vendégei között pedig egy újonc, Kele János újságíró, közgazdász is feltűnt. Csakúgy, mint az elmúlt hetekben, most is szóba került a Turi György botrány, ugyanis felállt az a bizottság, amely a mesteredző módszereivel kapcsolatos sportolói bejelentéseket vizsgálja, miután több korábbi úszó, köztük Cseh László, Kozma Dominik és Dara Eszter is arról beszélt: a bántalmazás és a lelki terror alkalmazása rendszeres volt a szakembernél. 

„Mi a társadalmi cél ezeknek az ügyeknek a kreálásában? Szerintem ez ezzel vezethető le. Azt várja a társadalom, a médaközeg, a sportközeg hogy megbüntessenek valakit? Attól jobb lesz valami? Azt várjuk, hogy többet ne fordulhasson elő ilyen? Azt várjuk, hogy az áldozatok, vagy a vélelmezett áldozatok nyugodtan és nyomás nélkül fordulhassanak a nyilvánossághoz? [...] Szerintem az lenne a jó, ha az ilyen ügyekben magukat ádlozatnak érzők mernének fordulni a saját közegük felé" - mondta Kele János. 

Ezután a világ- és Európa-bajnok sportlövő, Sidi Péter nemzetváltása került szóba. A hazai szövetség korábban másodfokon két évre eltiltotta őt a magyarországi versenyzéstől, mert kiderült, hogy jogosulatlanul járt csapattársa, Péni István szállodai szobájában egy indiai világkupán, amelyet követően 24 éves riválisa pozitív doppingmintát produkált, vélhetően a tiltott szert Sidi Péter keverte bele a vitaminjába. Az ügy feltárása közben kiderült, hogy Sidi már évek óta üzenetekkel és verbálisan zaklatta Pénit.

„Ő jelenleg magyar sportlövő. Tehát az ő licence a magyar szövetségnél van. Mehet bármelyik országba állampolgárnak, a Steaua házi versenyein még akár el is indulhat, de nemzetközi versenyen nem indulhat el a Magyar Sportlövő Szövetség engedélye nélkül. Közben elindult a Bundesligában is, tehát elkövetett egy jogi hibát, amelyet a magyar szövetség plusz egy évvel megbüntette." - tárta fel az ügy jogi hátterét Fábián László, a MOB sportigazgatója. 

Nagy vihart kavart a kínai teniszező, Peng Suaj eltűnése, miután közösségi oldalán egy november másodikai bejegyzésben szexuális zaklatással vádolta meg Csang Kao-li korábbi kínai miniszterelnök-helyettest. A posztot fél órával megjelenése után eltávolították, Peng pedig azóta nem adott életjelet magáról. Sőt, az egész kínai interneten blokkoltak minden posztot, hírt, bejegyzést Peng Suajjal kapcsolatban. Az aggódó sportvilág hetekig nem kapott információt a lányról, majd hétfőn jött a hír, hogy 30 percen át beszélgetett egy online videós felületen keresztül Thomas Bachhal, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökével. A NOB tájékoztatása alapján Peng jól van, pekingi otthonában él, de szeretné, ha tiszteletben tartanák a magánszféráját. 

„Mit kezd a sportvilág az autoriter diktatúrákkal?" - tette fel a kérdést Kele János. „Hány ilyenről nem tudunk, ami ott történik Kínában. Ez egy kirakattörténet. [...] Nem lehet csendben maradni, persze, de hol van ennek a vége? Akkor minden sport- és gazdasági kapcsolatot meg kell szakítani velük?" - folytatta olimpiai bajnok öttusázónk, Fábián László.  

Az adást ma 19:00-kor láthatják a 168+ Youtube-csatornáján.

 

(Kiemelt kép: 168-grafika)

 

A 2025-ös Forma–1-es szezon egy régóta várt visszatérést hoz a brazil rajongók számára, hiszen a fiatal tehetség, Gabriel Bortoleto a Sauber istálló egyik ülését foglalhatja el. A bejelentés nagy port kavart a sportvilágban, mivel Bortoleto ezzel Felipe Massa 2017-es visszavonulása óta az első főállású brazil F1-es pilóta lesz. Az izgalom érthető, hiszen a brazil versenyzők történelmileg mindig különleges helyet foglaltak el a Forma–1 világában.