Egyértelmű szankciók vannak arra, ha a szurkolók rasszista módon kiabálnak

A Magyar Úszó Szövetség nemzetközi vezetője a Mesterhármasban beszélt arról, hogy miért büntetik a nemzetközi szövetségek a válogatottat.

2021. október 23., 11:01

Szerző:

Minden jelentős brit lap kiemelten foglalkozott a magyar szurkolókkal azt követően, hogy az Anglia – Magyarország világbajnoki-selejtező után magyar és lengyel szurkolók verekedtek helyi rendőrökkel. Korábban az angolok elleni hazai találkozón tapasztalt rasszizmus és egyéb rendbontások miatt kétmeccses zártkapus büntetésre ítélték válogatottunkat. Szántó Dávid, a Magyar Úszó Szövetség nemzetközi vezetőjeként beszélt arról a Mesterhármasban, hogy miért beszélhetünk az UEFA és FIFA esetében kettős mércéről, amellyel a magyarokat sújtják.

A teljes adás itt nézhető vissza.

 

(Kiemelt kép: 168-grafika)

Tegnap 19:36

Mészáros Krisztofer olimpiai kvótát szerzett az antwerpeni torna-világbajnokságon azzal, hogy a vasárnapi csapatverseny eredményei alapján bejutott a csütörtöki egyéni összetett döntőbe – jelentette be a magyar szövetség.

Tegnap 18:46

Fetter Erik a kilencedik helyen zárta a horvát országúti kerékpáros körversenyt.

Tegnap 17:47

Minden idők legeredményesebb Európa-bajnoki szereplését produkálta a magyar junior nyíltvízi válogatott Korfun: a hét érem, közte négy arany abszolút rekord a sportág történetében, és a csapatversenyben is első lett az együttes.

Hölle Martin egyéniben, illetve a magyar csapat – Osztertág Kristóffal és ifj. Fekete Györggyel kiegészülve – megvédte címét a franciaországi Le Pin au Haras-ban rendezett kettesfogathajtó-világbajnokságon.