Rossi változtatott a kezdőcsapaton a magyar-montenegrói mérkőzés előtt

Marco Rossi szövetségi kapitány négy helyen változtatott a magyar labdarúgó-válogatott három nappal ezelőtti kezdőcsapatán, amelybe Balogh Botond, Bolla Bendegúz, Nagy Zsolt és Gazdag Dániel is bekerült a Montenegró elleni utolsó Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésre.

2023. november 19., 14:00

Szerző:

A magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető a kapuban – ahogy eddig a sorozat összes találkozóján – Dibusz Dénesnek szavazott bizalmat, előtte pedig Lang Ádám és Szalai Attila mellett ezúttal Balogh Botond szerepel majd a védelemben. A jobb szélen Bolla Bendegúz, a balon pedig az eltiltott Kerkez Milos helyett Nagy Zsolt futballozik, a rivális támadásait pedig szokás szerint Nagy Ádámnak és Styles Callumnak kell megszűrnie.

A támadó trióban Ádám Martin lesz az előre tolt ék, őt pedig a csapatkapitány Szoboszlai Dominik, valamint Gazdag Dániel segíti. A holland Danny Makkelie sípjelére a Puskás Arénában 15 órakor kezdődik a magyar-montenegrói mérkőzés, melyet az M4 Sport és a Kossuth Rádió élőben közvetít. A 11 találkozó óta veretlen és már biztos Eb-résztvevő nemzeti együttes döntetlennel bebiztosítaná a csoportelsőségét, mellyel december 2-án a második kalapból várhatja a hamburgi sorsolást.

A magyar labdarúgó-válogatott kezdőcsapata:
Dibusz - Balogh, Lang, Szalai A. - Bolla, Nagy Á., Styles, Nagy Zs. - Gazdag, Szoboszlai - Ádám

(Kiemelt képünkön: Marco Rossi, Magyarország olasz vezetőedzője. Fotó: John MACDOUGALL / AFP)