A Párizsi olimpia számokban: Magyarország belerokkant volna a rendezésbe

A párizsi olimpia összköltségvetése a magyar államadósság 1,3, az ország leggazdagabb embere, Mészáros Lőrinc vagyonának pedig kicsivel több mint a 3,5-szeresét teszi ki.

2024. július 29., 11:57

Szerző:

A Szajnán tartani a párizsi olimpia megnyitó ünnepségét biztonsági szempontból nem volt túl átgondolt, hiszen az számos potenciális veszélyforrásnak adott lehetőséget – közölte az RTL Reggeli című adásában Hajós István biztonságpolitikai szakértő. Hozzátette, ilyen események biztosításánál nemcsak terrorveszélyre kell gondolni, hanem például – ahogy a budapesti tűzijátékoknál is bebizonyosodott már – extrém viharokra is. A szakértő szerint abban, hogy nem történt nagyobb baj, nagy szerepe van a szerencsének is. 

A párizsi olimpia számokban

A párizsi olimpiáról a szakember szerint tudni kell, hogy több mint 30 ezer rendőr, katona, valamint legalább 12 ezer magánbiztonsági biztonsági őr, több mint 37 biztonsági cég dolgozik azon, hogy ne legyen probléma. Mellettük külön kibervédelmi csapatot állítottak fel, drónvédelmi és elhárító rendszereket hoztak létre az olimpia idejére. Mindezek összköltségvetése pedig mintegy 349 millió eurót (átszámolva 136,5 milliárd forint) ér el, ami mondjuk eltörpül a 9 milliárdos (több mint 3 521 forint) összköltségvetés mellett, de azért látszik, hogy nagyon sokat fordítanak a biztonságra, hiszen Párizs biztonsági szempontból nem a legnyugodtabb helyszínt jelenti Európában. 

Tudunk-e a párizsi olimpiához hasonló rendezvényről, melynek biztonságára hasonló mértékben kellett költeni az elmúlt években? – hangzott el a műsorvezetői kérdés. Erre Hajós István elmondta, ilyen esemény az elmúlt időszakban nem volt, ám a mostani intézkedéseket két szörnyű terrorcselekmény is indokolta (ezekről itt és itt olvashat), igaz az egyik nem Európában történt. A szakember szintén kérdésre megismételte, a biztonsági intézkedésekben több tízezer ember vesz részt. Hozzátette, maga az olimpiai versenyszámok biztosítása egyszerűbb feladat, hiszen ott zárt sportlétesítményekről van szó, ahova bejutni ellenőrzés nélkül nem lehet. Ezzel párhuzamosan viszont vannak operatív feladatokat végző szakemberek is (értsd az utcán civil ruhában sétáló biztonságiak), akik járva kelve figyelik a gyanús eseményeket. Hajós szerint ilyen esemény lehet, ha valaki zavartan viselkedik, ha többen sugdolóznak, ha valaki láthatóan irányít másokat, hogy hova helyezkedjen. 

Az olimpia kedvez a hétköznapi bűnözésnek 

A szakember az interjú végén megjegyezte, a biztonsági erők feladatait nehezíti, hogy a párizsi olimpia potenciális terrorcselekményeinek kiszűrésén túl a hatóságnak figyelnie kell a hétköznapi eseményekre is, hiszen jelenleg több millió turista tartózkodik Párizsban, ami kiváló alapot adhat az egyszerűbb bűnelkövetésre.

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: Fotó: Patrick Batard / Hans Lucas)