Stabil az állapota Eriksennek, folytatják a dán-finn meccset

Az UEFA elnöke is megszólalt. Teljes felépülést kívánt a játékosnak, akit újra kellett éleszteni. 

2021. június 12., 19:14

Szerző:

Drámai fordulatot vett szombat este az Európa-bajnokság B-csoportjának 1. fordulójában a Dánia–Finnország mérkőzés Koppenhágában, miután Christian Eriksen összeesett a 40. percben. A dán játékost újra kellett éleszteni, az orvosok tíz percen át mellkaskompressziót alkalmaztak, és küzdöttek az életéért.

A dán és a finn válogatott játékosai egyaránt sokkot kaptak, a lelátón ülő szurkolók sírtak. Csapattársai védőfalat álltak az életéért küzdő Eriksen körül, valamint paravánokkal kerítették el az orvosi beavatkozást, mielőtt a mentősök kitolták a hordágyat a stadionból.

A tragikus eset pillanataiban Anthony Taylor játékvezető félbeszakította a meccset. Majd hosszasan tanácskozott a labdarúgó-válságstáb, végül a Dán Labdarúgó Szövetség hivatalosan is bejelentette, hogy 20 óra 30-kor folytatódik a mérkőzés. A csúszás az esti Belgium–Oroszország meccset nem befolyásolja, a csoport másik találkozója az eredeti terveknek megfelelően 21 órakor kezdődik.

Megható pillanat volt, amikor a meccs folytatása előtt a dán és a finn labdarúgók összeölelkeztek, és közösen fohászkodott a nemzetközi „futballcsalád” Christian Eriksen felépüléséért. Közben az UEFA elnöke, Alexander Ceferin is megszólalt az ügyben:

„Az ehhez hasonló pillanatok teljesen más perspektívát adnak az életnek. Teljes felépülést kívánok Christiannak, lélekben vele és a családjával vagyok!”

 

(Kiemelt kép: Christian Eriksen a dán válogatott középpályása rosszul lett és összeesett a Dánia- Finnország EB futballmeccs alatt, MTI)