Meghalt Törőcsik András

Hatvanhét éves korában meghalt Törőcsik András egykori válogatott futballista.

2022. július 9., 13:01

Szerző:

A gyászhírt Törőcsik családja is megerősítette a Nemzeti Sportnak. A válogatott futballista tüdőgyulladás következtében halt meg a Honvédkórházban.

Cselezése, helyzetfelismerése, ritmusváltásai és robbanékonysága nemzetközi szinten is kiugró karrierre predesztinálták, de – sokszor külső tényezők hatására – lehetőségeinek csak töredékét sikerült megvalósítania. Sokak szerint tündöklő legenda, az utolsó magyar futballzseni. Pályafutását két nagy törés hátráltatta, az 1978-as argentínai világbajnokságon történt kiállítása, valamint az 1979-es súlyos autóbalesete következtében csípőízületi töréses ficamot szenvedett

Törőcsik András a magyar válogatottban 1976 és 1984 között 45 mérkőzésen lépett pályára, 12 gólt szerzett. Részt vett az 1978-as és az 1982-es világbajnokságon is. Az Újpesti Dózsában 236 mérkőzésen 69 gólt szerzett 1974 és 1985 között, ezt követően egy idényt a francia Montpellier-nél töltött. Ezt követően a Volán SC és az MTK-VM játékosa volt.

Három bajnoki címet nyert a lila-fehérekkel, valamint három Magyar Kupát.

(Kiemelt kép: Törőcsik András volt válogatott labdarúgó a 75 éves Dunai Antal olimpiai bajnok, ezüstcipős labdarúgó születésnapja alkalmából rendeztt ünnepségen az újpesti városházán 2018. március 21-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) felfüggesztette az indiai szövetség (AIFF) tagságát harmadik fél indokolatlan befolyása miatt.