Marco Rossi csalódott a magyar válogatott eredménye miatt

Véget ért a magyar válogatott számára az Európa-bajnokság, így Marco Rossi az utolsó sajtótájékoztatóját tartotta a csapat bázisán. Kiderült, a tréner a torna egyetlen pillanatát sem tudta élvezni.

2024. június 27., 12:45

Szerző:

A magyar válogatott számára szerencsétlenül végződött az idei Európa-bajnokság, így szerda este elköszönt a tornától. A csapat szövetségi kapitánya, Marco Rossi csütörtök délelőtt a válogatott bázisán tartott sajtótájékoztatót a hazautazás előtt.

„Kicsit át kell gondolnom a történteket. Egyetlen pillanatát sem tudtam élvezni a mostani Eb-nek, mert nagyon rosszul kezdtünk, a Svájc elleni vereséggel. Az első félidőben nem voltunk önmagunk, utána talpra álltunk, és már jobban játszottunk. Bennünk volt a jobb teljesítmény, de mindenkinek meg kell értenie, hogy ha nem kezded jól a tornát, utána minden bonyolulttá válik. Az első meccs kulcskérdés. Meg kell próbálni nyerni, de a legfontosabb, hogy ne veszíts. Nekünk ezt nem sikerült elérni”

idézte a sportal.hu a magyar szakembert. Marco Rossi hozzátette: „Az ilyen tornákon, ilyen szintű ellenfelek ellen jól kell kezdeni. A Svájc elleni első félidővel nem tudunk elszámolni, de nem akarom kritizálni a játékosaimat. Voltak, akik nem a legjobb formában érkeztek meg a tornára, és talán ez is közrejátszott abban, hogy végül nem jutottunk tovább. A mi csapatunk akkor igazán erős, ha mindenki száz százalékot nyújt, és taktikailag szinte hibátlan meccset játszunk. Mint ahogy Georgia nyert Portugália ellen, vagy ahogy Szlovénia döntetlent játszott Anglia ellen.”

A magyar válogatott trénere a torna legszebb pillanata kapcsán megismételte, nem tudta élvezni ezt az Eb-t, de ha mégis ki kellene emelnie valamit, akkor azt mondanám, amikor a játékvezető lefújta a Skócia elleni meccset. Megjegyezte, a legutóbbi Eb-hez képest a mostani Eb sokkal stresszesseb volt, az előző kontinenstornát jobban élvezte.

„Sokat gondolkodtam azon, mit kellett volna másként csinálni. Akár a felkészülésben, akár a személyi döntésekben. De ezek a gondolatok szinte mindig a Svájc elleni meccs körül forogtak. Továbbra is tartom, hogy a legjobb játékosokat hívtuk meg a keretbe, sajnos Loic Nego vagy Balogh Botond a sérülése miatt egyetlen meccsen sem léphettek pályára. Mindig lehet kritizálni, de onnan, ahonnan én látom a dolgokat, ha újrakezdhetném sem tudnék sok mindent másként csinálni.”

Végül a magyar válogatott szövetségi kapitánya kifejtette, Sallai Roland volt a válogatott legjobb játékosa a tornán, minden adottsága megvan, hogy előrelépjen. Marco Rossi hozzátette, sajnálja, hogy most ez sem volt elég, ám a következő állomás nem Sallain múlik, nem rajta múlik, hanem az ajánlatokon.

(Kiemelt képünkön Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. Forrás: Angelos Tzortzinis / AFP)