Multisport Eb – Aranyérmes a Szabó Bence, Furkó Kálmán könnyűsúlyú kettes

A Szabó Bence, Furkó Kálmán egység címét megvédve aranyérmet szerzett vasárnap könnyűsúlyú kettesben a müncheni multisport Európa-bajnokság evezős versenyén.

2022. augusztus 14., 13:05

Szerző:

Az olimpiai programban nem szereplő versenyszámra ezúttal is három egység nevezett – csakúgy, mint egy évvel ezelőtt az olaszországi Varesében –, így a magyarok éremszerzése biztosnak volt tekinthető. Az egység pénteken megnyerte a pályabeosztó előfutamot, majd a fináléban ismét gyorsabbnak bizonyult a török és a szlovén riválisnál, utcahosszal nyerte a futamot megszerezve az aranyérmet. Ez Magyarország első érme a kilenc sportág versenyeit magában foglaló multisport Eb-n, amely csütörtökön kezdődött és jövő vasárnapig tart. 

„Egyértelműen csak egy eredmény volt számunkra elfogadható, az aranyérem, ezt sikerült is teljesítenünk” 

– mondta az MTI-nek az egység egyik tagja, a tavaly elhunyt karatemester, Furkó Kálmán unokája. „Tudtuk, hogy a szlovénok gyorsak lesznek az elején, de mi általában a pálya második felében szoktuk biztosítani a helyünket, tehát nem estünk kétségbe. Ezer után emeltünk és ki tudtunk alakítani egy magabiztos előnyt, amit aztán sikerült tartani a végéig.”

Versenyzőtársa hozzátette: sajnálják, hogy mivel a szám kikerült az ötkarikás programból, kevesen indulnak benne, de ők megpróbálják életben tartani. 

A sportági versenyek zárónapján további három magyar hajó szállt vízre, egyformán a B döntőben: összesítésben a Galambos Péter, Tamás Bence könnyűsúlyú kétpár a kilencedik, az egypárban érdekelt Pétervári-Molnár Bendegúz 10., a Bácskai Máté, Szabó Márton kétpár pedig a 11. helyet szerezte meg. Pétervári-Molnár kissé elmaradt a várakozásoktól, a másik két egység azonban teljesítette a célkitűzést. 

Eredmény: 

férfi könnyűsúlyú kettes, Európa-bajnok:

Szabó Bence, Furkó Kálmán 7:17.04 perc

 2. Enes Yenipazarli, Bayram Sonmez (Törökország) 7:25.55

 3. Jaka Malesic, Nik Azbe Magajna (Szlovénia) 7:32.99

(Kiemelt képünk: Az aranyérmes Szabó Bence (j) és Furkó Kálmán az evezés könnyűsúlyú kormányos nélküli kettes döntőjének eredményhirdetésén a müncheni multisport Európa-bajnokságon 2022. augusztus 14-én. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)