Ilyet se mondott még senki olimpiai éremszerzés után

Akkora mondás, hogy mai napig emlegetjük.

2021. július 24., 10:41

Szerző:

Bronzérmes lett 2016-ban riói olimpián 200 méter pillangón Kenderesi „sajtburesz” Tamás. Emlékeznek, mit mondott az úszás után? Legendás nyilatkozatát azóta is emlegeti egy ország. Tokióban is 200 méter pillangóban méretteti meg magát, mint Rióban. Drukkoljunk, hogy idén is sikerüljön neki egy érem.

Az idei idők alapján esély van rá, hogy két magyar is áll majd a dobogón ebben a számban, ugyanis a Rióban bronzérmes Kenderesi Tamás jelenleg harmadik a rangsorban. Kenderesi Tamás öt évvel ezelőtt a riói olimpián bronzérmes lett. Akkor azt nyilatkozta: „Nagyon meglepődtem, hogy sikerült egy érmet szereznem, ennek nagyon örülök. Az utolsó öt méter az eléggé csípett. ott már gondolkodtam, hogy mit kéne csinálni. Hát, a szívem vitt be, azt hiszem. Hát azért, elfáradtam. Rám férne egy-két sajtburesz most”.

Kenderesi Tamás július 26-án magyar idő szerint déltől fog úszni az előfutamban. Ellenfele a világklasszis Milák Kristóf lesz, de Kenderesi azt mondta, egyéni csúcsot javítva szeretne beleszólni az éremért folyó csatába.

(Kiemelt kép: Kenderesi Tamás a férfi 200 méteres pillangóúszás előfutama után a 17. vizes világbajnokságon a Duna Arénában 2017. július 25-én. Fotó: Illyés Tibor / MTI)