Csipes Tamara kapja a legnagyobb olimpiai jutalmat

111 millió forintot kap a három éremért.

2024. augusztus 11., 12:16

Szerző:

Bőkezű a sikeres magyar olimpikonok jutalmazása Magyarországon. A 444.hu összeállításából kiderül, mennyi pénzre jogosultak a törvény szerint az olimpikonok.

  1. hely: 55 millió forint
  2. hely: 39,27 millió forint
  3. hely: 32,35 millió forint
  4. hely: 23,65 millió forint
  5. hely: 15,73 millió forint
  6. hely: 12,54 millió forint
  7. hely: 6,27 millió forint
  8. hely: 3,08 millió forint

Minden megszerzett érem után jár a jutalom, a párosoknál, négyeseknél, csapatoknál is külön-külön. A legtöbb érmet Csipes Tamara nyerte, hármat is, két ezüstöt és egy bronzot. Ezzel az övé lesz a legnagyobb jutalom.

Losonczi Dávid például jótékony célra ajánlotta fel a számára csalódást jelentő ötödik helyért járó 15,73 milliós jutalmat, mert elmondása szerint nem a pénzért csinálja.

A bokszszövetség pedig Hámori Luca ötödik helyért járó díját pótolta ki 15,73 millióról 32,35 millióra, mert Ian Heliffel bokszolt. Ez ugyanakkor kiakasztotta a szintén ötödik Kovács Richárdot, mert szerinte a szövetség nem mér egyenlő mércével a pontszerzők között.

Az olimpiai érmeseknek 35 éves koruk után életjáradék is jár, ezt a Központi Statisztikai Hivatal által megállapított évi átlagkeresethez igazítják. A bajnokok ennek a száz százalékát kapják, az ezüstérmesek ennek a hetven, a bronzérmesek az ötven százalékát. Minden érem után jár.

(Fotó: Vaires-sur-Marne, 2024. augusztus 10. Az ezüstérmes Csipes Tamara a női kajak egyesek 500 méteres versenyének eredményhirdetésén a 2024-es párizsi nyári olimpián a vaires-sur-marne-i evezős és kajak-kenu pályán 2024. augusztus 10-én. MTI/Kovács Tamás)