Australian Open - Bondár Anna is továbbjutott

Valkusz Máté és Gálfi Dalma után Bondár Anna is sikerrel vette a selejtező első fordulóját az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

2024. január 9., 18:57

Szerző:

A világranglistán elfoglalt helyezések alapján előzetesen úgy tűnt, Bondár Annának, a kvalifikáció 11. kiemeltjének lehet a legkönnyebb dolga a kedden pályára lépő magyarok közül az Australian Open teniszversenyen. Riválisa, a 38 éves tajvani Hszie Szu-vej egyesben karrierje legjobbjaként 23. helyen is állt még 2013-ban, jelenleg viszont csak a 712. és az utóbbi években már leginkább párosban ért el kiemelkedő eredményeket, tavaly a Roland Garroson és Wimbledonban is diadalmaskodott.

A mérkőzés ugyanakkor egyáltalán nem volt sima, az első játszmában 3:3 után a tajvani el tudta nyerni ellenfele adogatását, majd 5:4-es vezetésénél a szettért adogathatott. Bondár ekkor azonban megrázta magát, egyenlített, később pedig a rövidítést összességében simán nyerte.

 A második szett első játékában Bondár Annának három bréklabdája is volt, de egyiket sem tudta kihasználni, egészen 4:4-ig mindkét játékos könnyedén nyerte saját adogatását. A végjátékban aztán ismét a magyar teniszező koncentrált jobban, elnyerte a tajvani szerváját, majd a sajátjánál második meccslabdáját kihasználva lezárta az 1 óra 37 perces összecsapást.

„Elég kellemetlen stílusú ellenfelet kaptam, aki kiszámíthatatlan és nem adott ritmust, türelmesnek kellett lennem” – kezdte értékelését Bondár a szövetség közösségi oldalán. „A fontos pillanatokban jól szerváltam, ami sokat segített. A következő ellenfelem az ausztrál Ivana Popovic lesz, akit nem ismerek, de felkészülünk majd belőle” – nyilatkozta a teniszező.    

A főtáblára jutáshoz három meccset kell nyerni.
    
Eredmények, selejtező, 1. forduló:
Bondár Anna (11.) - Hszie Szu-vej (tajvani) 7:6 (7-3), 6:4
    korábban:
Valkusz Máté - Vu Tung-lin (tajvani) 7:6 (7-0), 6:4
Gálfi Dalma (29.)-Szofija Lanszere (orosz) 3:6, 6:4, 6:2

 (Kiemelt kép: Bondár Anna a román-magyar BJK-kupán. Fotó: Magyar Tenisz Szövetség hivatalos Facebook-oldala)

2024. március 30., 10:47

Meghalt Juhász Péter, az Újpest legendája, hétszeres magyar bajnok futballista.