Tech gigászok a célkeresztben

Az ötödik kontinensen született egy törvényjavaslat: a technológiai óriásvállalatok kötelesek lennének fizetni a platformjaikon megosztott médiatartalomért. A canberrai szenátusi meghallgatáson a Google képviselője kilátásba helyezte: az előterjesztés elfogadása esetén elérhetetlenné tenné keresőmotorját Ausztráliában. A Facebook ezt azzal toldotta meg: ő pedig megakadályozná, hogy ausztrál ügyfelei híranyagok linkjét posztolják vagy osszák meg a felületén.

A törvényjavaslat független döntőbíráskodó testületre bízná a tech cégek által a tartalomért fizetendő ár megállapítását, ha ezek a platformok nem tudnának megállapodni a médiavállalatokkal. Ilyen arbitrázs még sehol a világban nem létezik.

Egy ausztrál szenátor zsarolásnak nevezte a Google és a Facebook álláspontját, valójában azonban többről van szó, mint tisztességtelen üzleti gyakorlatról. Az ügy komplex jelenségre világít rá: a valódi hírek, a megbízható médiatartalom elrejtésére vonatkozó fenyegetés akkor hangzott el, amikor a nagy közösségi platformok – a Facebook mellett főként a Twitter – egyébként is össztűz alá kerültek. Ennek kettős oka van. Egyfelől azért támadják őket, mert félrevezető állítások, ellenőrizhetetlen tartalmak, akár közveszélyokozással felérő álhírek terjesztőiként tekintenek rájuk, másfelől viszont azért, mert – érzékelvén ezt a problémát – igyekeznek visszaszorítani bizonyos nemkívánatos tartalmakat, letiltani rossz szándékúnak tekintett posztolókat. A gigantikus méretűvé duzzadt világhálón azonban ezt a szűrést a saját ítélőképességére hagyatkozó ember nem tudja elvégezni személytelen automatizmusok, algoritmusok nélkül, csakhogy az algoritmus meg nem képes arra, hogy kellő árnyaltsággal kezeljen minden emberi megnyilvánulást.

Lehet persze, hogy csak egyelőre nem képes, és ez akár az emberi elme szempontjából szerencsének is mondható, de ez a cikk nem a mesterséges intelligencia filozófiai távlatairól szól. Egyelőre ott tartunk, hogy a gép bizonyos szavak visszatérő használata esetén letilthatja a használót, mint egy porosz pedellus, de nem feltétlenül veszi észre a kifinomult gonoszságokat.

Visszatérve a keresőmotorokhoz, közösségi platformokhoz: a velük szemben támasztott fizetési igény oka nagyon egyszerű: elszívják a látogatókat az eredeti médiaforrástól, és sokan csak e szolgáltatások révén találkoznak például a hírportálok anyagaival. Elég is nekik annyi, amennyi így a szemük elé kerül, és nem kattintanak közvetlenül az eredeti forrásra. Ausztráliában minden beütött keresés 95 százaléka a Google-hoz fut be. Amit „begugliztál”, az létezik, amit nem, az nincs – ez persze az egész világon érvényesülő tétel.

A Google ellenvetése nem is arra vonatkozik igazán, hogy kellene fizetnie valamit, hanem arra, hogy ki határozza meg, mennyit. A világcég Franciaországgal megállapodásra tudott jutni, és tárgyalásban áll több más európai országgal is. Az ausztrálok azonban a független döntőbíráskodás belengetésével akkora bizonytalansági tényezőt keletkeztettek, hogy a vállalat a legdrasztikusabb ellenlépés kilátásba helyezését tartotta szükségesnek.

A konfliktus valódi csemege az internetjogászok számára, hiszen egyfelől a világháló-használat egyik közmegegyezéses alapelve a linkelés szabadsága és ingyenessége, másfelől ezek a platformok nemcsak linkelnek, hanem példának okáért framelnek is, ami azt jelenti, hogy egy keretbe foglalva a linkre mutató tartalmat is átveszik. Ráadásul akár a framen belül pluszbevételt generáló hirdetéseket elhelyezve, illetve egyéb módon közvetlenül magát a tartalmat szolgáltatják. Mindez már más megítélés alá esik.

A Google Ausztráliában 2019-ben 3,3 milliárd dollárt kasszírozott hirdetőktől. A közölt profitja 637 millió volt, és ez után 77 millió dollár adót fizetett.

De az üzleti mérlegkönyveknél is többről, magáról a hatalomról van szó azokban a vitákban, amelyek nemrég Donald Trump letiltása után robbantak ki – ez azonban csak a jéghegy csúcsa. Maga a jelenség, vagyis az, hogy a technológiai világcégek a maguk állandóan változtatott algoritmusaival miként befolyásolják a közéletet, miként zúdítanak tartalmat a világra, illetve zárnak el más, általuk nemkívánatosnak tekintett csapokat, nem igazán új keletű, de Trumppal új politikai jelentéstartalmat nyert.

Korábban a jelenséggel kapcsolatos bírálatban dominánsabb volt a baloldali érvelés: arról szólt, hogy a tech gigászok gyakorlatában csak a nagy multik mértéktelen fogyasztásösztönző mohósága, gátlástalan üzleti érdeke érvényesül, és ezek a multik nemhogy állam lennének az államban, hanem erősebbek az államnál. Újabban viszont utat tör magának a globalizmus szélsőjobboldali, kifejezetten nacionalista politikához kötődő retorikája azzal a panasszal, hogy a nagy tech cégek elnyomják a nemzetek hangját, és a politikai korrektség Prokrusztész-ágyába kényszerítik a megszólalásokat.

Trump letiltását egy bizonyos szellemiségű körben úgy értelmezték, hogy a világuralomra törő háttérhatalom nem engedi a választási csalások elleni tiltakozást. A Twitter tulajdonosa megvédte a letiltó döntést, bár azt elismerte, hogy az ilyen lépés veszélyes precedenst teremthet, tönkreteheti a nyilvános vitát és megoszthatja az embereket. A tiltást a Twitter azzal indokolta, hogy feltehetőleg Trump üzeneteinek hatására rohamozta meg a csőcselék a Capitoliumot. Korábban az Amazon távolította el alkalmazáskínálatából a Trump-hívők által kedvelt Parler közösségi oldalt, arra hivatkozva, hogy a Parler üzemeltetői nem tudták vagy nem akarták eltávolítani az ott megjelent fenyegetéseket, amelyek között szerepelt kínzásokra, gyilkosságokra és nemi erőszakokra buzdító felhívás is. A Parler politikailag motiváltnak nevezte az Amazon döntését, és pert indított ellene a seattle-i szövetségi bíróságon.

Nem mindig könnyű eldönteni, hogy valamilyen megnyilvánulás meddig számít szabad véleménynyilvánításnak, illetve mely ponttól minősül nyilvánvaló hazugságnak, méltatlan rágalomnak, gyűlöletkeltésnek, erőszakra uszításnak.

A Twitter a minap szemmel láthatóan nagyon meg akart felelni a kiegyensúlyozottság követelményének, amikor letiltott egy Ali Hamenei iráni legfelső vezetőhöz köthető fiókot néhány órával azt követően, hogy azon egy Trumpot fenyegető kép jelent meg. A felvétel a golfozó Trumpot mutatta egy hatalmas csapásmérő drón árnyékában, és a fárszi nyelvű felirat bosszúállást ígért Kászim Szulejmáninak, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű elitegysége parancsnokának egy évvel ezelőtti, amerikai dróncsapással történt megöléséért. / Kárpáti János