Szijjártó elismerte, hogy magyar diplomaták segítségével szökhetett meg Gruevszki a macedón hatóságok elől

De szerinte minden törvényes volt.

2018. november 21., 14:42

Szerző:

Három határt kellett átlépnie Nikola Gruevszki volt macedón kormányfőnek, hogy Magyarországra jusson, és mindhárom esetben teljesen szabályosan tette ezt - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.

A politikus kiemelte: a volt macedón miniszterelnök minden esetben átadta utazási dokumentumait, és azokat ellenőrizték a hatóságok. Ugyanakkor visszautasította, hogy magyar diplomaták részt vettek volna bármiféle embercsempészetben vagy menekítésben. A diplomaták először a tiranai magyar nagykövetségen találkoztak Gruevszkivel, ekkor értesültek a menedékkérelméről.

Kérdésre Szijjártó Péter elmondta, nem tud arról, a macedón belpolitikai háttéralku eredménye lenne az, hogy Nikola Gruevszki elhagyta Macedóniát. Az ügyben folyamatos a párbeszéd Macedóniával, a miniszter kapcsolatban áll macedón partnerével, ahogy Pintér Sándor belügyminiszter is. A politikus elmondta, hogy legközelebb a NATO-külügyminiszterek december eleji ülésén találkozik a macedón diplomácia irányítójával.

Hozzátette: máskor is volt már, hogy menekültstátuszt kértek és kaptak más országok volt kormánytagjai. Szijjártó szerint a tárcájának nincs dolga az ügyben, hiszen nem hozzá tartozik az a hatóság, amely döntést hozott Gruevszkiről.