Rossz előérzet

Az első elbeszélés, a Vendégjáték egy rákbeteg apja árnyékával is hadakozó ügyvéd története, aki se veled, se nélküled viszonyát szeretné rendezni a barátnőjével, míg a kötet címadó darabja, az Illegál középpontjában egy nagyvállalatnál dolgozó férfi áll, akit lassan felemészt, hogy a feleségével hiába hajszolják görcsösen a várandósságot.

A Vendégjáték a szerző 2016-os kötete, a Váltóáram azonos című novelláját dolgozza ki végletesebb és reménytelenebb következményekkel, miközben súlyos morális dilemmákat vázol fel és hagy függőben. A novella elbeszélőjét, Fazakas Ádám zongoristát az ügyvéd szemszögéből látjuk, miután egy államtitkár mértéktelen partiján – ahová haknizni hívták – gyilkosságba keveredett. Az ügyvéd és védence dialógusában (a kötet legizgalmasabb szakasza) nemcsak az emberölés okaira és körülményeire derül fény, de úgy tűnik, mintha a Fazakassal mind mélyebben azonosuló, kettejük közt mind több és egyre kísértetiesebb hasonlóságokat felfedező narrátor rejtett (barátnője eltűnésével kapcsolatos) félelmeit és (régen a politikában is részt vevő apja világával szembeni) indulatait is napvilágra segítené. A felütéshez visszakanyarodó talányos és mellbevágó vég felől olvasva a funkciótlannak tűnő kezdeti kitérő, a véletlenül elgázolt, különös öregemberrel folytatott párbeszéd mise en abyme-ként kezd működni.

Szöllősi prózáját kevéssé foglalkoztatja önnön nyelvi megalkotottsága, a mondatok ritmusa, szépsége, az újszerű képek, mi több, gyakran épp ott válik ügyetlenné, ahol elvontabb, metaforikusabb beszédmódra vált: „újjászervezzük a múlt egy vékony, de erőteljes szeletét”; „szavai nyílegyenesen áramlanak felém”. A hősök közérthetően, tárgyilagosan beszélnek, a furcsa, nyomott, elbizonytalanító atmoszférát nem a tömörség és az elhallgatások teremtik, hanem a hiányuk: a késleltetés okozta rossz előérzet. A szövegek fókusza szétszóródik, nem rögzíthető, „miről szólnak” (mindez általában is jellemző Szöllősi prózájára). A Vendégjáték például jó érzékkel kerüli el, hogy a cigányokat érő atrocitások didaktikus-érzékenyítő példázatává váljon.

A fókuszhiány és az olvasó várakoztatása ugyanakkor néhol, de főként a kötet második, kevésbé sodró elbeszélésében, az Illegálban, időhúzásnak hat. Egy életével elégedetlen irodista régi barátjával találkozva szembesül, hogy a számára egykor legtöbbet jelentő graffitizéssel együtt egy kicsit önmagát is elvesztette. Itt is, akár a Vendégjátékban, az alkotás világa kerül szembe egy banálisabb szférával, de a graffitisek kockázatvállaló tevékenységének egzisztenciális tétje számomra nehezebben átélhető. Egyrészt mintha nem volna igazán szociokulturális beágyazottságuk, nem érzem őket háromdimenziósnak, másrészt a cselekményt és a tárgyi környezetet rendkívül részletesen taglaló narrációs technika, amely minden apró mozzanatot többletjelentéssel hivatott felruházni, bizonyos pontokon inkább unalmat szül.

Olyanfajta fonalvesztett érdektelenséget, ami gyakran fogott el a Váltóáram történeteit olvasva, nem tapasztaltam, de akadnak itt is semmitmondó töltelékmondatok és érdektelen szakaszok, például a ré..... (3090 karakter)