Ötször ennyi választó kell az őszi győzelemhez

Budapest nyerhető, de az ellenzék darabokban van. E két tény motiválta az ellenzéket, hogy az öt évvel ezelőtti tragikomédia helyett ezúttal szervezett előversengéssel döntse el, ki legyen Tarlós István kihívója.

A miniszterelnök által nyugdíjba nem engedett főpolgármester Karácsonyt nevezte meg kedvenc kihívójelöltjeként, amikor még tartott a szavazás. Az erről szóló hírt a DK frakciószóvivője sejtelmesen „Ugye érted…?” kommentárral osztotta meg politikusi Facebook-oldalán. Gulyás Gergely is azt állította, Karácsonynak drukkolt, de valószínűleg a kormánypártiak bármely ellenzéki jelöltről azt mondanák, számukra ő a lottóötös. Karácsony szerint azonban Tarlós tudja, hogy kemény ellenfele lesz, ezért próbálta őt rossz színben feltüntetni az ellenzéki szavazók előtt. Különben is feltűnő, hogy a Fidesz által annyira jelentéktelennek ítélt előválasztással mennyit foglalkoznak a kormánypárt funkcionáriusai és propagandaállomásai.

Mivel ez mégiscsak Örkény István országa, nem akadhatunk fenn annak a groteszkségén sem, hogy az előválasztás második fordulójában éppen az a jelölt nem indult, aki miatt létrehozták. Puzsér Róbert, ledobva magáról a korábban nagy erőfeszítéssel összeeszkábált jobbikos és LMP-s támogatást, most aztán már tényleg függetlenként sértegette ismét Karácsonyt. Minden egyéb szereplőtől és körülménytől függetlenül vág neki az őszi választásnak is. Ha ugyan marad mögötte addig bárki. Nem biztos, hogy bárkitől elvenne szavazatokat, hiszen aki az elmúlt hónapok nyomán Puzsért választja, az valószínűleg sosem lenne Karácsony támogatója.

Az előválasztáson nem induló pártok közül a Jobbik nem indít főpolgármester-jelöltet, de úgy tűnik, Soroksáron kerületi polgármesterjelöltet állíthat az ellenzék nevében. Közben az európai választáson összezuhanó LMP, történetében először, bekéredzkedett az összefogásba, kerületenként egy-egy helyért, vagyis a túlélésért félretéve eddigi elveit. A szövetségi politika gyakorlatias műfaj.

Miként a szövetségek felmondása is. Miután az EP-választás alaposan átrendezte az ellenzéki pártok erősorrendjét, és középpárttá emelte a DK-t meg a Momentumot, mindketten úgy döntöttek, saját jelölttel szállnak be az előválasztásba.

A Momentumot nem kötötte előzetes megállapodás, korábban annyit ígért, támogatni fogja a második kör győztesét. Azt is előre megmondták a Momentum vezetői, hogy az EP-választás után mérlegelik a lehetőségeiket. Tízszázalékos eredményük birtokában belevágtak a saját előválasztási kampányba, ami az értékes bronzérmet hozta a háromszereplős versenyben Kerpel-Fronius Gábornak. Egy olyan, kvalitásos jelöltnek, akinek három hete volt arra, hogy a nevét egyáltalán megtanulják. Ehhez képest csaknem tízezer szavazatot szerzett. A Momentum azt ígéri, bent tartja a politikában, és meghatározó fővárosi politikussá építi.

Mindazonáltal, úgy tűnik, a Momentumnak sok volt menetből végighajtani egy második kampányt, nem volt rá felkészülve, ebből is látszik, tényleg május 26. után döntött erről a párt. Nem állhatnak messze a valóságtól azok a feltételezések sem, miszerint a jórészt egyetemista aktivistáknak júniusban a kampány helyett a vizsgaidőszakra kellett koncentrálniuk. A hosszú távú építkezés elkezdésére azonban így is alkalmas lehet, hogy szerencsét próbáltak az előválasztáson.

Rövidebb távú és sokkal nagyralátóbb sikercélja volt a Demokratikus Koalíciónak, amely egy váratlan húzással a legismertebb kormánykritikus újságírót, Kálmán Olgát vetette be az előválasztáson. Annak ellenére, hogy a párt korábban Karácsony támogatását ígérte. A DK véleményváltozásának történetét részletesen nyomon követhettük az elmúlt hetekben. Minden hivatalos magyarázat közepette azonban a lényeg az, hogy az EP-választáson megerősödő DK kiugrási esélyt látott. Vezetői megérezték a lehetőséget, hogy végérvényesen az ellenzék vezető erejévé válhatnak. Ezzel egyúttal kockázatot is vállalt a DK, hiszen nem elégedett meg annyival, hogy újonnan birtokolt 16 százalékos erejét egyéni kerületi indulásokban és listás helyekben mérhető aprópénzre váltsa. A csúcsra is saját jelöltet kívánt állítani.

Erre alkalmasnak tűnt egy olyan személyiség, akit mindenki ismer, nem kell rengeteg időt feláldozva bevezetni őt a köztudatba. Ráadásul Kálmán Olgának egy olyan választói közeg tetszését kellett elnyernie, amelynek politikai ízlését televíziósként ő maga is formálta. Azonkívül pedig, kimondják vagy sem, bevallják vagy sem, a DK ismét talált valakit, Dobrev Klára után, aki nem Gyurcsány Ferenc, és ezáltal bevonzhat olyan szavazókat, akik a pártelnökre nem adnák a voksukat. Talán éppen az is volt a DK-kampány fő hibája, hogy ehhez képest a választók túl sokat láthatták Gyurcsány Ferencet és Gréczy Zsoltot.

Azzal, hogy az egyik legismertebb és legnépszerűbb ellenzéki újságíró az egyik legismertebb és legnépszerűbb ellenzéki politikussal csapott össze, megpecsételődött a Momentum jelöltjének sorsa. A hagyományos baloldali tábor olyan mozgósítást tudott végrehajtani, amivel szemben az „alternatív”, vagyis az éppen e táboron túlra üzenni próbáló jelölt esélytelenné vált. A viták során Karácsony mutatkozott a várost legjobban ismerő jelöltnek, Kálmán Olga pedig az ellenzéki várkapitány szerepét vette fel – hozzájuk képest a Momentum jelöltjének nem maradt túl sok tér.

Ugyanakkor éppen ez a pozícióharc látszik cáfolni, hogy új politikai közösség született volna az előválasztás egy hete alatt. A csaknem hetvenezres részvétel minden várakozást felülmúl, és külön említést érdemel az aHang szervező tevékenysége meg a civil és pártaktivisták ingyenes, önfeláldozó munkája, nélkülük nem lett volna itt semmi. A politikai táborokat illetően azonban nem új közösség született, hanem jórészt a meglévő baloldali és liberális tábor mozdult meg, amely(ek)nek mozgásba hozása – az elmúlt év és évtized kudarcai tükrében – szintén jelentékeny teljesítmény. Ehhez két ellenzéki híresség bevetése volt szükséges. Valamint, egyáltalán nem mellesleg, valódi versenyhelyzet, az, hogy a választóknak nem csupán pecsétet kellett tenniük egy már levajazott – s kissé vajszínű árnyalatú – pártmegállapodásra.

Bár a deklarációk szerint az ellenzéki oldalon most mindenki megfogja a másik kezét – addig is szem előtt van –, a széjjelmutyizott csepeli polgármester-jelölés vagy a ferencvárosi lökdösődés figyelmeztet: az előválasztás nem olyan, mint a Macskafogóban az egerek csodafegyvere, amely leszedált házi kedvenccé alakítja át a gengsztermacskákat. A macherek bizony macherek maradnak. S mivel az ellenzéknek továbbra sincs meghatározó pártja, ezért a rettenetes közhelyben szereplő kompromisszumokat a „füstös szobákban” – vagy ahogyan egy ellenzéki politikus találóan nyelvbotlott: a „füstös mellékhelyiségekben” – tovább kötögethetik. Biztató jel azonban, hogy az immár közös főpolgármester-jelölt a győzelme után az Indexnek adott villáminterjúban kijelentette, „nincs több politikai szarkavarás”. Így például, remélhetőleg, most már nem jön szembe sem vele, sem mással egy korábbi titkos megállapodás.

Ha a DK a saját jelöltállítással kísérletet tett az ellenzéki vezető szerep megszerzésére, akkor Kálmán Olga második helyével ez a próbálkozás egyelőre lekerült a napirendről. Az MSZP visszajött a versenybe. Legalábbis annyiban, hogy az EP-választás kudarcát elszenvedő pártvezetés elhárította a formálódó belső hatalomátvételi kísérletet, és valamivel erősebb pozícióból tárgyalhat a többi párttal is. Elvégre a szocialisták megmutatták, előválasztási szinten még mindig tudnak mozgósítani. A májusban tíz százalék alá beszakadó budapesti MSZP ezúttal „hozta a számokat”. Molnár Zsolt óriási erőfeszítéssel megállította Gyurcsány Ferencet, hogy megőrizze saját helyét a politikai kártyaasztalnál.

A Párbeszéd szintén őrzi a legrejtélyesebb politikai formáció pozícióját: messze a küszöb alatti támogatottsága ellenére az ellenzék egyes számú politikusát, előbb a miniszterelnök-, majd a főpolgármester-jelöltet adja a közösbe. Karácsonynak korábbi ígérete szerint hamarosan le kellene mondania a Párbeszédben viselt társelnöki posztjáról – lapunknak adott interjújában ezt önkorlátozó felfüggesztéssé szelídítette –, másnak kell tehát lobogtatni a pártzászlót, hogy végre egyszer észrevegyék a választók.

Ha az MSZP-sek közül sokan átszavaztak május 26-án a Dobrev Klára vezette DK-listára, most bizonyára lehettek olyan DK-sok, akik Karácsonyt választották. A pártok magszavazóinak lojalitása fontos szerepet játszik a mozgósításban, de a szétporladt ellenzéki struktúrák között nehezen tájékozódó választópolgárok főként rokonszenves figurákat keresnek. Hátha egyszer vezető válik belőlük.

A vezetővé válás feladatának terhe most Karácsony Gergelyt nyomaszthatja vagy teheti erősebbé. Most jön ugyanis, ami még nem volt: az ellenzéknek több mint három hónapja lesz főpolgármesteri kampányt csinálni egy széles körben elfogadott jelölttel az élen. Az Orbán-rendszer propagandagépezete bizonyára e helyzethez méltó figyelemmel igyekszik majd kifilézni Karácsonyt, akinek ezt túl kell élnie, sőt a támadásokat visszájukra kell tudnia fordítani.

Annak ellenére jön majd a hajmeresztő lejáratás, hogy nem tudni, valójában mit ér ellenzéki főpolgármesternek lenni az Orbán-rendszerben. Ám néhány városi és kerületi ellenzéki polgármester ismétlődő sikerei azt jelzik, nem teljes képtelenség ez a vállalkozás. A küzdelem szimbolikus tétje jelentős amiatt is, hogy a budapesti kampány vidékről is látszik. A fővárosban pedig az ellenzék a határán van annak, hogy a kerületek többségét megnyerje októberben. Ezen egy valódi főpolgármester-jelölti kampány sokat lendíthet.

Az is szükséges persze, hogy a bizalom valóban helyreálljon az előválasztás során – akár a szavahihetőség kétségbe vonásával, akár a manipulatív kampánytelefonnal – egymásnak sebeket okozó pártok között, és hogy a deklarációkon túl az üzenetek, az erőforrások, az aktivisták koordinálásával segítsék egymást. És ha így lesz is, akkor is csak az előválasztáson részt vevők ötszörösének megmozgatásával győzhet az ellenzék az őszi választáson Tarlós ellen. A főpolgármester ugyanis az előző választáson 290 ezer szavazatot szerezve nyert, s ha most a kiélezettebb verseny miatt magasabb részvételt feltételezünk, akkor szinte biztosan 300 ezret – talán nem is kicsivel – meghaladó szavazatszám lesz szükséges a győzelemhez. Mivel októberben amúgy is választási hangulat lesz, akkor az ellenzéknek nem a semmiből kell majd kampányt előállítania. Viszont, másfelől, nem lesz mód egyetlen feladatra koncentrálni valamennyi ellenzéki energiát, hiszen mindenütt választani fognak az önkormányzatokban.

S ez az egész végső soron azért nagyon fontos, mert kötésig állva a harmadik kétharmadban, az önkormányzati választás arról ad majd felvilágosítást, maradt-e remény arra, hogy az Orbán-rendszer leváltható legyen választás útján. A budapesti Isztambul bekövetkezése a rendszer számára is egészen mást jelentene, mint az, ha az ellenzék ismét leszalámizza magát még a választás előtt. / Lakner Zoltán