A miniszterelnök beszéde

Március 27-én reggel jelentette be a miniszterelnök a szokásos rádióműsorában, hogy éjféltől elrendelik a járvány miatt a kijárási korlátozást április 11-ig. Akinek két agysejtnél több van a fejében, azonnal felismerte, mi lesz e bejelentés első következménye: tömegével fogják megrohanni az emberek az üzleteket, hogy feltöltsék otthoni készleteiket. Így történt. Március 27-én egymást taposva vásároltak a családok.

A vírusról még mindig elég keveset tudunk, de egyet biztosan: a megfertőződés tizedik napjától jelentkezhetnek a tünetek. Hogy kinél milyen erősséggel? Kinél egyáltalán? Nagyon eltérők a tünetek, a panaszmentességtől a néhány nap alatt akár halálhoz vezető megbetegedésig, sokféle módon zajlik le a fertőzés. Felmérhetetlen.

Orbán Viktornak illett volna tudnia, hogy ilyen bejelentést nem tehet napközben. Ha körülnéz a szomszédban, láthatott volna jó példát is, a szlovák kormány korábban hasonlóan lépett, ők este 10-kor közölték a nyilvánossággal a két órával később életbe lépő döntést. Már minden zárva volt.

Április 7-re virradóra a magyarországi járványadatok megugrottak: az előző napihoz képest nagyobb arányban, hetvenhárommal nőtt a kimutatott fertőzöttek, és újabb kilenccel a vírus halottainak száma. A járvány napról napra intenzívebbé vált, a következő napokban is egyre nőttek a számok. Egészen bizonyosan az történt, amit látni lehetett volna előre: az ominózus péntek délelőtti bejelentést követő tömeges vásárláskor elkerülhetetlen volt a tömeges fertőződés.

Menthetnénk a miniszterelnököt, hiszen ő is csak ember, bokros teendői közepette nem terjedhet ki a figyelme minden apróságra. De hol voltak a tanácsadók? A kormánytagok? A környezetében sertepertélő funkcionáriusok, akiknek az lett volna a dolguk, hogy javasoljanak, mit, miként célszerű tenni. Két lehetőségre tudok gondolni. Vagy nem volt közöttük egyetlen ember sem, akinek eszébe jutott a bejelentéssel járó pánik, vagy volt, de nem mert szólni. Persze lehet egy harmadik lehetőség is: szólt valaki, hogy nem így kellene, de Orbánt ez valószínűleg nem érdekelte. Mert ő ilyenkor csak a „fellépésre” koncentrál, hogy az adott pillanatban a lehető legjobb színben mutassa meg önmagát. A többi nem számít.

Elszokott attól, hogy a beszédeit a tényekre alapozza, a szimbolikus politizálás ördögi mesterévé vált az elmúlt években, ám most kénytelen találkozni egy ördögibb valósággal – a vírussal. Korábban ügyesen harcolhatott papírmasé ellenfelekkel, akik sem válaszolni, sem visszavágni nem tudtak a rájuk zúdított vádakra, ijesztgetésekre. A migránsok távol vannak, Soros szintén, és különben is, mondhatott bármit rájuk, a közönsége itta, hitte – hiszi – a szavait.

Most jó lesz vigyázni! Az elmúlt hetekben elhangzott hamis mondatok, csúsztatások, tévedések vagy hazugságok azonnal lelepleződnek. Orbán a minap még a főváros szerinte mindenre alkalmatlan vezetőire igyekezett ráhúzni egy öregotthonban bekövetkezett tragédia következményeit, az ellenzéket okolta a tömeges fertőzésekért, de lám, néhány óra múlva Karácsony Gergely közzétette a kormányhivataltól három héttel azelőtt kapott bizalmas levél tartalmát, amelyben hiába kérték a kórházakból visszaküldött idős emberek tesztelését. A levélre rideg, nagyképű, elutasító választ kaptak. Az országos tiszti főorvos mindent bevetett később, a kormányfőt védve az öregotthon egyik fertőzött ápolóját okolta, mondván, biztosan tőle kapták el az idős emberek a betegséget. Mondta volna tovább, de torkán akadt a szó, ráébredt, ha igaz, amit mond, akkor védhetetlen, hogy nem szűrték át az otthon lakóit. Inkább elharapta tehát a mondatot, mert ha valaki, ő pontosan tudja, minél szélesebb körben tesztelnék az embereket, annál jobban megugranának a számok, s mit gondolna az ország népe a hősies védekezést vezénylő kormányfő rátermettségéről.

Érdemes lenne a jövőben, legalább amíg ez a járvány tart, jobban odafigyelni a szavakra. Nemcsak arra, mikor, mit mondanak az ország vezetői, hanem arra is, mi a valóság. Szijjártó Péter legalább háromszor jelentette be, hogy milliós tételekben érkezik Kínából maszk és egyéb védőfelszerelés, de ha az elmúlt három hétben tett nyilatkozatai igazak lettek volna, mára nagyjából 12 millió maszkot és sok százezer védőruhát kellene valahol rejtegetniük a hatóságoknak. Akkor a járvány elleni küzdelem első vonalában helytálló orvosok, ápolók, háziorvosok aligha panaszkodnának a megfelelő felszerelések hiányáról. A kórházba látogató, fülig beöltöztetett miniszterelnök mellett nem ócska sebészi maszkot és semmire sem jó műtősköpenyt viselő személyzetről szóltak volna a tudósítások.

Ott, a kopott falú egészségügyben nem Sorossal, nem migránsokkal, nem is tehetelennek mondott brüsszeli bürokratákkal, nem üres szavakkal csatáznak. Ott életek múlhatnak azon, ki mit beszél. / Rózsa Péter