Az Airbus azzal fenyegetőzik, hogy hardbrexit esetén kivonul az Egyesült Királyságból

A szigetországban 14000 embert foglalkoztató cég vezetője videóban üzent az ország politikusainak.

2019. január 24., 16:31

Szerző:

Tom Enders, az Airbus vezérigazgatója videóüzenetben figyelmeztette az Egyesült Királyság döntéshozóit: kérdésessé válhat a cég további jelenléte az ország gazdaságában, ha az egyezség nélkül lép ki az Európai Unióból.

„Kérem, ne higgyenek a Brexit-pártiak őrültségének, miszerint mivel nagy gyáraink vannak itt, nem fogunk elköltözni" – mondja a videóban. Enders szerint a gyárakat nyilván nem tudják felkapni, és azonnal a világ másik részeibe elköltöztetni, ugyanakkor sok más olyan ország van, amely boldogan gyártana például szárnyakat az Airbus repülőgépekhez, egy megállapodás nélküli Brexit pedig olyan döntésekre kényszerítheti a céget, amelyek súlyos károkat okozhatnak a brit gazdaságnak.

Hozzátette, hogy a mai globális gazdaságban a nagyszabású repülőgép-ipari beruházások nemzetközi méretűek, és ez is mutatja, hogy a brit gazdaság nem tud egymagában működni. Emellett szégyenteljesnek nevezte, hogy több mint két évvel a brit kilépésről döntő népszavazás után a Brexit körüli káosz miatt a brit üzleti szektor még mindig nem tudja megfelelően megtervezni jövőjét. Az Airbus számos más nagyvállalattal együtt többször kérte a helyzet tisztázását, de változatlanul fogalmuk sincs arról, mi fog történni.

Az Airbus jövője azonban nem függ Nagy-Britanniától, a cég a Brexit-folyamat kimenetelétől függetlenül fennmarad és virágzó jövő előtt áll, a kérdés az, hogy Nagy-Britannia részese akar-e lenni e sikeres jövőnek – fogalmazott a legnagyobb európai repülőgépgyártó vezérigazgatója.

Az Airbus jelenleg 14 ezer munkavállalót alkalmaz az Egyesült Királyságban, és beszállítóin keresztül további 110 ezer brit munkahely függ az országban működő üzemeiktől.