Végre egy jó hír! Jöhetnek az olcsóbb hitelek
Az MNB jövő hétfőn 50 bázisponttal vághat az alapkamatból a kedvező infláció, a GDP zuhanása és a stabil forint nyomán. Azonban a csökkenési trend nemsokára véget érhet – írta a Napi Online.
Minden feltétel adott egy újabb, 50 bázispontos kamatvágáshoz az MNB monetáris tanácsa (MT) jövő hétfői ülésén - vélik egyöntetűen a Napi által megkérdezett piaci elemzők. A kedvező inflációs pálya teret ad a kamatcsökkentésnek, ahogy a GDP vártnál nagyobb, 7,2 százalékos visszaesése is, valamint a forint visszatérése az euróval szembeni 280-as szintről.
Ugyanakkor úgy tűnik, lassan a kamatcsökkentési trend végéhez közeledünk - jelzik előre a szakértők. A novemberi 0,5 százalékos vágás után decemberben ugyanekkora lazítás várható, ám ezt követően sok a bizonytalanság - mondta a Napinak Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő közgazdásza.
Jövőre a fejlett piacok lassan elkezdik visszavonni a gazdaságösztönző lépéseket és a fejlődő országok esetében is fordul a monetáris ciklus - mindez hatással lesz a hazai pénzügypolitikára is. Az inflációt övező kockázatok nem lesznek számottevőek, ám a költségvetési hiány alakulása kapcsán emelkedhetnek a kockázati felárak - tette hozzá.
A jövő heti kamatvágás borítékolható, bár a 25 bázispontos mérséklés mellett is szólnak érvek: a forint utóbbi hetekben tapasztalt ingadozása és a befektetői megítélés romlásának hatására emelkedett hozamok miatt nem zárható ki egy enyhébb vágás - mondta Barcza György, a K&H elemzője, aki szerint január-februárban folytatódhat a csökkentés, azonban márciusra kijózanodás várható: a BUBOR-jegyzések alapján 5,5-5,75 százalék körül alakulhat az alapkamat legalacsonyabb szintje.
Fél éven belül negatív fordulat következhet, ami véget vethet a csökkentési trendnek. Török Zoltán, a Raiffeisen elemzője szerint a Magyarországgal kapcsolatos megítélés javulása ugyan részben megalapozott volt, ám a piacok túl optimistának bizonyulnak: 2010-ben újra csökkenhet a magyar gazdaság teljesítménye, mindezt tetézik az államháztartással kapcsolatos kockázatok, ráadásul jövőre választások is lesznek - így ugyan a kamatcsökkentési folyamat nem 6,5 százaléknál ér véget, ám túl sok a kérdőjel a jövővel kapcsolatban - mondta a Napi Online-nak Török.