Van az a pénz: a kormánynak megéri az EU-tagság
Miközben Orbán Viktor vívja a maga szabadságharcát, s azt sugallja, hogy az Európai Unióban lenni csupa nyűg, valójában a közösség nélkül Magyarország pénztermelő képessége nulla. A gazdaságot már most is a multinacionális vállalatok és az uniós támogatások tartják lélegeztető gépen. Egy EU-ból kiszakadt közép-európai kis ország jövője amúgy az orosz vagy bármiféle keleti függőség. És bár pályázati tanácsadó cégek állítják: soha az elmúlt 12 évben nem volt olyan lassú az uniós támogatásokat kezelő intézményrendszer, mint most, a Miniszterelnökség elégedett. Pedig a 2014 és 2020 közötti időszakban elkölthető 12 ezer milliárd forintnak csak elenyésző részét sikerült eddig kifizetni.
– Nincs racionális indok arra, hogy Magyarország bármikor is kilépjen az Európai Unióból. Ha megtenné, az nagyon gyorsan drámai társadalmi feszültségekhez, elszegényedéshez, az egészségügyi rendszer összeomlásához vezetne. Aki elbukik, annak a mai felgyorsult világban nincs többgenerációnyi ideje a talpra álláshoz – mondja Inotai András, a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Intézetének kutatóprofesszora. – Magyarország végleg leszakadna a fejlődő világtól, s a 21. század második felére regionális háborúk színterévé és egy modernkori gyarmattá válna, valamilyen keleti vagy orosz fennhatóság alatt.
Merthogy a számok egyértelműek. Jelenleg a hazai GDP 80 százalékát az export adja, amelynek szintén 80 százaléka az EU-ba irányul, a kivitel ugyancsak 80 százalékát a külföldi tulajdonban lévő multinacionális vállalatok termelik meg. Emellett uniós támogatások formájában az éves magyar GDP négy százaléka érkezik az országba.
– Számos, uniós kérdésekkel foglalkozó elemző vélekedik úgy, hogy az EU sokkal jobban védi Magyarország tényleges, hosszú távú gazdasági érdekeit, erőteljesebben igyekszik érvényesíteni a fenntartható gazdasági növekedés követelményeit, mint a magyar kormány – mondja a 168 Órának Losoncz Miklós, az MTA doktora, egyetemi tanár. Ennek az a racionális magyarázata, hogy az EU-tagság végső soron fegyelmezőerő a nemzeti gazdaságpolitika számára. Amikor a kormányzat megpróbálja elbizonytalanítani a magyarokat az uniós tagsággal kapcsolatban, akkor a cél éppen ennek a külső kontrollnak a megszüntetése. Ez azonban a szakértő szerint nem szolgálja Magyarország jövőjét, sőt kifejezetten ellentétben áll a magyar társadalom döntő többségének érdekeivel.
S hogy mi történne, ha kiderülne, a miniszterelnök hosszabb távon tényleg arra játszik, hogy kivezesse Magyarországot az EU-ból? A befektetők valószínűleg pánikszerűen igyekeznének megszabadulni magyar értékpapírjaiktól, azaz gyors tőkekivonás történne, veszélybe sodorva a hazai értékpapírpiac működését. Ezt tetézné a forint euróval szembeni árfolyamának erőteljes gyengülése, ahogyan az történt az angol fonttal is. Közép- és hosszabb távon számolni kellene további súlyos reálgazdasági következményekkel is. A nemzetközi vállalatok először nem hoznának friss tőkét a fejlesztésekhez, aztán tevékenységeket vinnének el más államokba, végül tömegesen hagynák el Magyarországot. Egy bizonytalan gazdaságba senki sem akar invesztálni.
Még uniós tagok vagyunk ugyan, de már most érezhető: a régió többi országában sokkal szívesebben fektetnek be a multinacionális társaságok, mint nálunk. Az elmúlt években drámai módon romlott Magyarország versenyképessége. A beruházási szint jelenleg a 2008-as gazdasági világválság idején mértnek a 80 százaléka. Sorra maradnak el az 500 ezer és 50 millió euró közötti kisebb és folyamatosan fejlesztő befektetések is.
– Az Európai Unión kívülről nagyon nehéz lenne hitelhez jutni a nemzetközi szervezetektől – mondja Inotai András. – Baj esetén Kína vagy Oroszország maradna. Kína 3300 milliárd dolláros devizatartalékon ül, meg sem érezné, ha komolyan megsegítené Magyarországot, de nem szívesen üzletel olyannal, aki bomlasztja az egységes Európát. Mert Kína nem akar kétpólusú világban működni, amelyben az USA a másik erőközpont. Az EU recseg-ropog ugyan, egyre romlik a világban a versenyképessége, de Kína szerint még mindig a politikai és gazdasági világrend harmadik pillére. A szabadkereskedelem, a munkaerő szabad mozgása, az uniós támogatások mellett tehát az is fontos, hogy Magyarország tagja egy olyan globális szövetségnek, amely sokkal komolyabb tárgyalási pozícióba helyezi, mintha egyedül, egy nagy közösségből kilépve próbálna üzletet szerezni.
Megkérdeztük Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert: amikor arról beszélt, hogy ő nemmel szavazna az uniós tagságra, akkor ez azt jelentette-e, hogy a jelenleg 12 ezer milliárd forint uniós támogatás elköltését felügyelő miniszter nem látja a tagság előnyeit? Szerinte a 2004 óta Magyarországnak címzett több mint 20 ezer milliárd forint nélkül is működőképes lenne a gazdaság?
A Miniszterelnökség a válaszában azt írta, Lázár János nyilatkozatát „jelentős részében” Brüsszel bevándorláspolitikájával kapcsolatban tette. Hozzáfűzték: az uniós fejlesztési források „nem karitatív, jószolgálati adományok, hanem egy ország és egy szövetség együttműködése és összekapcsolódása során született megállapodások eredménye”. Mint írták, Magyarország számos kereskedelmi, gazdasági engedményt biztosít az uniónak, s alávetette magát a szükséges gazdasági, mezőgazdasági vagy ipari szabályozásnak, amelyek kedvező hatását és eredményét szerintük az unió piacai érezhetik. A Miniszterelnökség szerint az uniós fejlesztési források nem azért érkeznek Magyarországra, mert az unió merő „jószívűségből” segíteni akar, s nekünk cserében hálásan alá kell vetnünk nemzeti érdekeinket Brüsszel akaratának.
A 2004 óta az EU-ból Magyarországra érkező pénz évekre leosztva eléri a magyar GDP négy százalékát. (Tavaly az ország bruttó hazai termelése 32 ezer milliárd forint volt.) Közgazdászok, fejlesztéspolitikai szakértők abban egyetértenek, hogy Magyarország rosszul költi el a támogatásokat. Ahogyan Inotai András mondja, ahelyett hogy kis- és középvállalkozásokra, oktatásra, piacfejlesztésre, egészségügyre, aktív munkaerő-piaci intézkedésekre, az innovatív társadalom fejlesztésére költenének a mindenkori kormányok, a pénz nagy része extra drága infrastrukturális beruházásokra, a kormányzati intézményrendszer átalakítására, látszat romaprogramokra és közmunkára ment el. Olyan fejlesztésekre, amelyek nem generálnak plusz gazdasági növekedést, viszont a kormányzati holdudvar gazdasági hátterét erősítik.
Az állam és a feketegazdaság egyaránt ráállt az uniós források elszívására. A következő programozási időszakban, 2020-tól az uniós büdzsében jelentős átalakulás várható, nőni fog a hitel és a visszatérítendő támogatások aránya. Ezt a nettó befizetők már régóta szorgalmazzák, mondván: látni szeretnék, mi történik a pénzükkel.
Losoncz Miklós arra is emlékeztet: az EU-tagság nem csupán gazdasági érdek. Az unió értékközösség is, a szervezetet érő belső és külső kihívásokat a tagállamok közötti szolidaritás jegyében közösen lehet hatékonyan megválaszolni.
– Nyugat-Magyarországon beszélgettem egy idős emberrel, aki állította, hogy szerinte ki kellene lépni az Európai Unióból. Megkérdeztem tőle: az nem is érdekli, hogy mi lesz a gyerekekkel? Legyintett, büszkén mondta, az egyik Németországban él és dolgozik, a másik meg Ausztriában – idéz fel egy történetet Inotai András. – A magyarok többsége el sem tudja képzelni, mi várna az országra, ha kilépne az unióból, és nemcsak a kötelezettségeket, de a jogokat is elveszítené. Angliából két hét alatt annyi pénzt vontak ki a tőzsdéről, ami megfelel Magyarország egy teljes évi nemzeti össztermékének. És nem a nagybefektetők szenvedték el az igazi vereséget, hanem a kisrészvényesek.
