Válságnapló

Nincs hol gyors hitelhez jutni. Akinek készpénze van, ráül. Csak nem kellenek a kötvények, részvények; viszont pánikszerűen folynak a karcsúsítások, leépítések – és mozgásba lendültek a protekcionista gépezetek is. Az EU országai
– vagy közösen, vagy egyenként – óriási tőkeinjekciókban gondolkodnak, hogy a jövő ne legyen olyan rossz, mint amilyennek látszik. Evégett az unió akár hozzá is járul a nemzeti államháztartások eladósodási plafonjának (a GDP 3 százaléka) felfüggesztéséhez, de ha nem, több euróövezeti tagország (Írország, Spanyolország) akkor is megteszi. Éspedig azzal, hogy a rossz idők múltával adóemeléssel hozza vissza azt, amit most esetleg adókönnyítéssel (is) odaad. Beállt a közpénzek ösztönző jellegű mozgósítóinak sorába az olajárcsökkenéssel sújtott Oroszország is. ACZÉL ENDRE sorozatának ötödik része.

Három vezető téma telepedett rá az elmúlt egy hét „kommunikációjára”: az amerikai autóipar és – újdonságként – a Citigroup válsága, az Európai Unió (lapzárta utánra várt) intézkedéscsomagja és Oroszország vezetőinek egyre hiteltelenebb bizonykodása amellett, hogy ők bizony nem engedik a válságot begyűrűzni.

Könyörögni mentek a kongresszusba (nota bene: magánrepülőgépen) a detroiti három nagy autógyártó óriás, a GM, a Ford és a Chrysler elnökei, hogy a pénzügyminisztérium rendelkezésére álló 700 milliárdos (egyáltalán nem vállalatmentő célokra szánt) keretből 25 milliárdot lecsíphessenek. Mivel Amerikában a pénz a törvényhozóknál, nem pedig a kormánynál van, ehhez kongresszusi döntés kellene, ám a honatyák egyelőre bizonytalanok.

Elgondolkoztató érv ugyan, hogy a három nagy csődbe menetelével akár hárommillió ember is elveszíthetné az egzisztenciáját, de ha egyszer az USA kőbe vésettnek gondolja a liberális piacgazdaság elveit, akkor hagynia kellene, hogy ezek az ellustult gigászok oda jussanak, ahová jutniuk kell. Mert ha nem, milyen érveléssel lehet majd visszaverni – mondjuk – vegyipari, gépipari cégek, bányák és informatikai óriások hasonló próbálkozásait?! Miért éppen a „tőrőlmetszetten” amerikai autóipar érdemel különleges elbánást; miért nem hagyja kormány és kongresszus, hogy az ugyancsak az Egyesült Államokban megtelepült, de nem amerikai konkurencia és természetesen az import pótolja azt, ami kínálatban Fordék csődjével kiesik?!

Ha az amerikai honatyák átmenetileg kimentik a „sajátjaikat” (akik egyébként, mint olvasom, csekély 60 milliárddal tartoznak saját dolgozóik nyugdíj- és betegbiztosítási alapjainak is már...), az a protekcionizmus minősített esete lesz, és beláthatatlan következményekkel fog járni a piac egészére nézve. Egyáltalán nem olyan egyszerű dolog azt mondani, hogy a piaccal szemben erős államra van olykor szükség – a kérdés mindig az, hogy az erős állam vajon a piac melyik szereplőjét veszi pártfogásába, és melyiket nem.

Miközben a kongresszus habozik és mérlegel, Sarkozy francia elnök – habitusából adódóan – nem. Ő fogalmazta meg a mind ez idáig legmarkánsabb protekcionista programot. Múlt hét végén bejelentette, hogy Franciaország 20 milliárd eurós befektetési alapot hoz létre az ország „stratégiai” cégeinek védelmére – ha már egyszer a bankok nem hiteleznek nekik. „Ha nem építünk vonatokat, repülőgépeket, autókat és hajókat, mi marad akkor a francia gazdaságból? – kérdezte színpadiasan az elnök. – Csak az emlék. És én nem engedem meg, hogy Franciaország közönséges idegenforgalmi rezervátummá váljék.”

Britek, oroszok

A bankokkal nyilván Franciaországban is nehéz, de ott, ahol a legtöbb közpénzt (mentőpénzt) kapták, még nehezebb. Ugyancsak a múlt héten a brit kormány azzal fenyegette meg az ország néhány nagyobb bankját, hogy akár államosítja is őket, ha az államtól kapott segítséget továbbra sem a túlélésükért küzdő kis- és közepes vállalatok hitelezésére fordítják. Mellesleg ugyanezek a bankok nemhogy csökkentenék, növelik a lakáshitelek kamatát, és tömegével veszik vissza fizetésképtelenné vált kuncsaftjaiktól a jelzáloggal terhelt ingatlanokat.

Körülbelül ugyanezt tapasztalni Oroszországban, csak durvább kivitelben. A Putyin-kormány által 50 milliárd dollárnyi rubellel kisegített bankok ahelyett, hogy a gazdaságba folyatták volna át a pénzt, gyorsan dollárra váltották át, és ki is helyezték külföldi bankokba. „Az állami források becstelen tékozlása” ellen emelte fel ezután a múlt hét elején szavát Putyin miniszterelnök, sajátos környezetben. Ővele szemben ugyanis a bankok vezetői ültek, mellette viszont – figyelmeztetés gyanánt – Csajka főállamügyész.

S miként Sarkozy, Putyin is megmondta, hová való a pénz: a jármű- és mezőgazdaságigép-iparba, a légi közlekedésbe és a lakásépítésbe. Direktívákban nincs hiány.

Gyengülő rubel

Pénzben viszont egyre inkább. Tagadhatatlan ugyan, hogy Oroszországnak óriási, majdnem 500 milliárdos valuta- és 130 milliárdos költségvetési tartaléka van (ez utóbbit törvény szerint csak külföldön lehet beruházni), de ezek a források „apadásra hajlamosak”. A fő ok ma az olajár csökkenése. Ez kényszeríti a kormányt arra, hogy a kistermelők és forgalmazók érdekében csökkentse az exportadót s ezáltal önnön bevételeit is.

A másik ok a rubel értékvesztésében keresendő. Avégett, hogy a nemzeti valuta árfolyamát szinten tartsa – ez ma a dollárhoz képest 20 százalékkal kisebb, mint nyáron volt –, egyedül októberben a központi bank 72 milliárd dollárt költött.
(A korábbi elnök éveken át hivalkodott az erős rubellel – neki ez presztízskérdés.) A bankok ötvenet vittek el, a Putyin által bejelentett társaságiadó-csökkentés (24-ről 20 százalékra), elvisz további tízet.

Jó hír nincs

A hatalmas, tizennégy-tizenöt százalékos infláció mellett meg kellett emelni a nyugdíjakat és a munkanélküli-segélyeket is – megint zsugorodnak a tartalékok. Összesen 200 milliárdot szánnak a globális válság hatásainak enyhítésére, de fenemód kétséges, hogy a mi színvonalunkat is meghaladó alapkamatszint (12 százalék) mellett mekkora a vállalkozások hitelfelvételi kedve. Csak az állami beruházások és juttatások növelhetik a keresletet s ezáltal a gazdasági teljesítményt, ám ezek korlátozott voltára utal minden jövendölés. 2009-ben az orosz gazdaság a jelenlegi ütemnek jó ha a felével (3 százalék körül) fog növekedni, habár még mindig növekedik, és ez ma nem kis szó.

Essék végül említés arról, hogy Magyarország „magánya” – mint az egyetlen IMF-segélyezetté – minden jel szerint eltűnt. A hihetetlen méretű fizetésimérleg-hiányokkal küszködő balti államok közül bejelentkezett Lettország is, amely egyelőre még tárgyal a valutaalappal.

Legyen szabad itt emlékeztetnem arra, hogy e sorozat előző fejezeteiben megjósoltam: hamarosan lekerülünk a lapok első oldaláról, mert kinyújtott, segélykérő kézzel jönnek utánunk a baltiak, a bolgárok és a románok is, de meglehet, még az EU – és az euróövezet – olyan törzstagjai, mint Görögország és Portugália sem fogják bírni a nyomást. Az EU-tagságra pályázó Törökországról már tudni, hogy nem bírja; noha mint a világgazdaság egyik jelentős szereplője ott volt Washingtonban a G20-as csúcsértekezleten, lassan ráomlik a ház. Jó hír nincs.