Válság: Anglia is bedőlt

Nagy-Britannia hazai összterméke a tavalyi utolsó negyedévben 1,5 százalékkal csökkent, és 1,8 százalékkal kisebb volt, mint egy évvel korábban, jelentették a brit statisztikai hivatalban pénteken előzetes becslésként.

2009. január 23., 13:26

Az elemzők 1,3 százalékos visszaesést vártak a harmadik negyedhez képest, és 1,4 százalékos romlást 2007 utolsó negyedéhez viszonyítva.

A tavalyi harmadik negyedben a brit GDP 0,6 százalékkal csökkent negyedévről negyedévre, és 0,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

Így Nagy-Britannia is belépett a recessziós gazdaságok sorába. A recessziót legalább két egymást követő negyedévi visszaesésben definiálja a nemzetközi gyakorlat - áll az MTI közleményében.

A nyugdíj összegének növelése érdekében többféle társadalombiztosítási megállapodás köthető, amelyek lehetővé teszik a szolgálati idő és az alapkereset bővítését is, így biztosítva a magasabb nyugdíjat, illetve az elégséges szolgálati időt a jövőben.