Trump megrázó első tíz napja: hogyan tovább?

Ha abban bíztunk, hogy az új amerikai elnök hivatalba lépése után megfontoltabbá és felelősségteljesebbé válik, és kampány-üzemmódból normális munkavégzésre vált, eddig csalódnunk kellett. Alig tíz nap telt el beiktatása óta, és máris több olyan intézkedést hozott, amely arról árulkodik, nem igazán érzi át pozíciójának súlyát és jelentőségét. Igaz, nem tesz mást, csak végrehajtja a kampányban tett ígéretei egy részét, de éppen ez a baj: a populista demagógia általános megdöbbenésre valósággá válik. Egyelőre nem tudni, hogy ez csupán a radikális szavazók felé tett gesztus vagy Trump így is akarja folytatni, egy olyan felettébb leegyszerűsített világképet képviselve, amihez képest – egy újságíró kollégának a valóságshow-beli szereplőkről írt jellemzését átvéve – a fehér tányér kvantumelmélet.

Fotó: MTI/AP/Matt Rourke

Pont ez a meghökkentő, mert a szuperhatalom vezetőjétől azért mást várunk. Kampányfogásként még elmegy az „America first” szlogen, az idegenek, a bevándorlók, a globalizáció, a multik és a szabadkereskedelem támadása és minden baj okaként feltüntetése, de elnökként már látni kellene, hogy ezek a fennálló világrend alapjának részei, és éppenséggel az USA jelenlegi pozíciójának támaszai. Könnyű egy tollvonással kilépni a csendes-óceáni szabadkereskedelmi egyezményből, figyelmen kívül hagyva azt, hogy a világkereskedelem 40 százaléka itt bonyolódik, egyik fő haszonélvezője pedig pont az Egyesült Államok. Ha Washington kivonul belőle, az az átmeneti zavarok után Kínának fog kedvezni, és Peking gyorsan át fogja venni azt a vezető szerepet, amelyet eddig az USA töltött be.

Érthetetlen, Trump miért nem látja, hogy a bezárkózó, protekcionista lépések kikezdik országa meghatározó szerepét a világgazdaságban. A globalizált világ rengeteg problémával küzd és sok szempontból okkal bírálható, de nélküle sok minden más lenne, amit ma természetesnek veszünk. Visszaút a több évtizeddel ezelőtti viszonyokhoz, amit Trump a jelek szerint szeretne, zsákutca, erőltetése válsághoz vezet. Vagy tényleg a gazdasági világrend átalakulásához, de nem úgy, ahogy az amerikai elnök gondolja: számos neves szakértő már arról ír, hogy ha Trump így halad tovább, vége az Egyesült Államok eddigi globális szerepének, és a helyét Kína veszi át. A csendes-óceáni térségben ez gyorsan bekövetkezhet azzal, hogy Peking létrehozza saját kereskedelmi közösségét, és fokozatosan a háttérbe szorítja az amerikai érdekeltségeket.

Mondhatnánk, hogy kit érdekel, jó messze vannak tőlünk, küzdjenek meg egymással, de ennél sokkal bonyolultabb a helyzet. Éppen a globális összefüggések miatt ilyen horderejű változás a világ egészére nagy hatással van, a tőkemozgásokra éppúgy, mint a pénzpiacokra és a nemzetközi kereskedelemre. Ha erősödik a protekcionizmus és az együttműködés szempontjaival szemben a partikuláris, nemzeti érdekek kerülnek előtérbe, az kemény gazdasági-pénzügyi harcokhoz vezet, amitől a csökkenő kockázatvállalási hajlandóság miatt a gyengébbek, a feltörekvő országok szenvednek leginkább.

Látszólag az is távoli tőlünk, hogy Trump falat akar építeni végig a mexikói határon, hogy megakadályozza az illegális bevándorlást, ennek költségét ráadásul az onnan jövő árukra kivetett 20 százalékos vámból kívánja fedezni. Ezt sem gondolja át igazán: lehet, hogy a bevándorlás így csökkenthető, de ezért súlyos árat kell fizetni. A Mexikóval határos területeken a gazdaság minden területén alapvető a bevándorlók szerepe – sok millió emberről beszélünk –, nélkülük számos ágazat egyszerűen összeomlana. Ha pedig tényleg bevezetik a büntetővámot, az hatalmas pofon lenne minden amerikai cégnek, amely a déli szomszéddal végezteti a munkája egy részét, például az alkatrészgyártást. Mint mondjuk az autóipar, amely a 2011 szeptemberi terrortámadások utáni határzár miatt kénytelen volt leállni, mert nem érkeztek meg az alkatrészek Mexikóból.

Ha Trumpnak az a szándéka, hogy az ilyen intézkedésekkel és más eszközökkel az országán belüli termelésre ösztönözze az amerikai vállalatokat, elfeledkezik arról, hogy ez hatalmas versenyhátrányt jelentene számukra, mert jóval drágábban állíthatnák csak elő a termékeiket. Nem azért ruháztak be külföldön, mert nem szeretik a hazájukat, hanem mert így nyerhettek piacokat és nőhetett a profitjuk, ami a kapitalista gazdaság lényege. Trump tehát végső soron ez ellen hirdet harcot, amikor a globalizmust és a multinacionális cégeket támadja, és a bezárkózó protekcionizmus mellett tör lándzsát. Józan ésszel gyorsan belátható, hogy ha ezen az úton halad tovább, előbb-utóbb odahaza fog kemény falba ütközni.

Addig is elérhet viszont annyit, hogy bizonytalanabbak lesznek a nemzetközi piacok, főként a befektetők és beruházók válnak óvatosabbá. Ilyenkor a pénzek a biztosabbnak vélt területekre áramlanak, és a mi térségünk sajnos nem számít annak. Az EU számára eleve veszélyes a trumpi konfrontatív, protekcionista, másokat kizáró megközelítés, ezt az európai vezetők az első beszélgetéseken több-kevesebb eréllyel tudtára is adták.

Trump első lépései általános megdöbbenést és aggodalmat keltettek, a kérdés az, hogy a tapasztalatok és a reakciók nyomán mi lesz a folytatás. Az amerikai fékek és ellensúlyok rendszere, az alkotmányosság működik, nem úgy mint nálunk, ez az egyik tényező, amely akadályozhatja az ámokfutást. A másik, talán még az előzőnél is erősebb korlát az amerikai vállalkozások és persze a fogyasztók gazdasági érdeke: ha azt kockáztatja az elnök, politikája bukásra van ítélve.