Egyszerűen nincs fogás a Temun: a kínai kacatárus Magyarországon keresztül tarolta le Európát

Összesen több mint 23 millió tonnányi árut vámkezelt 2024-ben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, aminek egy jó része a Temu által feladott csomag volt.

2025. január 27., 10:44

Szerző:

Úgy tűnik, a Temu ellátta munkával a magyar vámhatóságot. Tavaly ugyanis több mint 23 millió tonnányi árut vámkezelt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az importeljárások során 18 ezer milliárd forint értékű áru került az Európai Unióba – közölte NAV vámszakmai és nemzetközi elnökhelyettese, a nemzetközi vámnapon. Bakai Kristóf Péter pénzügyőr dandártábornok elmondta, a vámhatóság elkötelezetten szolgálja a hatékonyságot, a biztonságot és a jólétet. A NAV ezen értékek mentén dolgozik, és a gyorsaságot, hatékonyságot igazolja a statisztika is, amely szerint tavaly mintegy 900 ezer import- és ugyanennyi exportvámeljárást folytattak le. Ez naponta átlagosan ötezer eljárást jelent. 

A tájékoztatás szerint tavaly 121 milliárd forint volt a vámbevétel, az import áfa összege pedig csaknem 460 milliárd forint. Bakai Kristóf Péter emlékeztetett: a NAV tizennégy közúti, négy vasúti és három légi határátkelőhelyen ellenőrizte az unió területére belépő árukat és személyeket. Az ellenőrzéseknél nemcsak bevételi szempontok érvényesülnek, hanem egyre nagyobb hangsúlyt kap a biztonság, a polgárok és a környezet védelme is. 

Tavaly 972 esetben összesen 316 kilogramm kábítószert, mintegy 18 ezer esetben 12,8 millió szál cigarettát, további 7 alkalommal összesen 3 480 lőszert, lőfegyvert és -tartozékot foglaltak le a NAV pénzügyőrei, valamint 72 esetben több tonnányi jogsértő árut semmisítettek meg.

Ferihegy a Temu bástyája

Korábban megírtuk, hogy a Liszt Ferenc Repülőtér az e-kereskedelmi áruk szállításának, vámkezelésének az egyik legforgalmasabb európai csomópontja lett a covid-járvány óta. A Ferihegyen megforduló e-kereskedelmi áruk több mint 95 százaléka javarészt Kínából érkező importcsomag (amit a Temu, a Shein vagy az AliExpress adott fel), vagyis nem hazai címzettekhez kerül, hanem megy tovább a régió más országaiba.

Kam Jandu, a Budapest Airport korábbi vezérigazgatójának adatai szerint 2023-ban a ferihegyi cargóban több mint 200 ezer tonnányi légi árut kezeltek, ami körülbelül 50 százalékos növekedés 2019-hez képest. Az elmúlt időszakban ráadásul nagyon megugrott a kínai webáruházak – például a Temu, Shein – küldeményállománya, a drasztikusan megnőtt csomagmennyiség pedig egyre gyakrabban okoz káoszt a csomagküldő cégek szolgáltatásában.

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: Nikos Pekiaridis / NurPhoto / NurPhoto via AFP))

11:48

Orbán Viktor miniszterelnök Matolcsy Györgyöt búcsúztatta a Lámfalussy-konferencián, ahol méltatta a jegybankelnök elmúlt évtizedes munkásságát. Beszédében kitért a magyar gazdaság állapotára, az erősödő középosztályra, és az euró bevezetésének megfelelő időpontjára is.