Szombathely 800 milliót kért és kapott

A Fő téren tartott rendkívüli sajtótájékoztatót dr. Hende Csaba, Szombathely országgyűlési képviselője és dr. Puskás Tivadar, a város polgármestere.

2014. március 4., 11:13

A

Vas Népe Onlinebeszámolója szerint Hende Csaba elmondta: a kormány szerdai ülésén úgy döntött, hogy 800 millió forinttal biztosítja a város fejlődését. Hozzátette: az összeg a költségvetés bevételi oldalát növeli, így 0 forintos hiánnyal tudták megtervezni az elfogadott költségvetést. A honvédelmi miniszter arról is beszélt, hogy a költségvetés 24 százalékát adja az állam, a többit pedig saját bevételekből biztosítják. A jövőben pedig szigorú törvény szabályozza, hogy az önkormányzatok ne induljanak el újra az eladósodás lejtőjén.

Dr. Puskás Tivadar polgármester köszönetet mondott a kormánynak a hathatós segítségért, szavai szerint így könnyen tudják tervezni a következő időszakot, óriási pénzügyi tehertől szabadultak meg: „2010-ben milliárdos adósság nyomta a város vállát, mostanra viszont ténylegesen fellélegezhetünk.”