Sokaknak drágulni fog a kötelező

Szerdán startol az év végi gépjármű-felelősségbiztosítási kampány, amelyben 100 ezer körüli biztosítót váltó autósra és növekvő díjakra számítanak a szakértők. Akik a meglévő szerződés felmondása mellett döntenek, azoknak ezt legkésőbb december elseje éjfélig közölniük kell az illetékes biztosítóval.

2016. november 1., 11:59

Szerdán startol az év végi gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány, amelyben 100 ezer körüli biztosítót váltó autósra és növekvő díjakra számítanak az MTI által megkérdezett szakértők. Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: az idei kampány mintegy egymillió személyautót érint, ebben a körben – a flották autóit nem számítva – mintegy százezer szerződésváltás várható.

Forrás: pexels.com Forrás: pexels.com

Az idén a biztosítók már nem kínálhatnak a meglévő ügyfelekénél kedvezőbb díjakat az új partnereknek, így megszűnik az a korábban elterjedt gyakorlat, hogy az autósok felmondják, majd ugyanannál a biztosítónál újrakötik a kgfb-szerződésüket. 2015-ben a portál adatai szerint még az új szerződések több mint harmada ilyen visszakötésből származott.

Papp Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének elnöke szerint az év végi kgfb-szerződések átlagdíja akár 15-20 százalékkal is meghaladhatja a tavaly ugyanekkori szintet. Ez idén átlagosan 16-17 ezer forintot jelenthet majd, ami jóval elmarad az idén évközben tapasztalt 30-35 ezer forint közötti átlagdíjtól. Ennek a különbségnek elsősorban az az oka, hogy az év végi kampány olyan idősebb, 2010 előtt vásárolt autók biztosítását érinti, amelyek közel fele a legkedvezőbb, B10 bónuszfokozattal rendelkezik.

Kifejtette: az autósok 2010. január 1-jéig egységesen január elsejei évfordulóval köthettek kötelező biztosítást. Az azóta megvásárolt gépjárművek szerződéseinél már nem a naptári kezdőnap, hanem a megvásárlás napja számít évfordulónak, ekkor van lehetőség biztosítót váltani. Azóta évről évre csökken az év végén forduló kötelező biztosítások aránya, amely idén már nem éri el az egyharmadot sem.