Pénzügyminisztérium: további "kemény lépések várhatók"
A következő Fidesz-kormány egyik első intézkedése lesz a nemzeti vagyont megkárosító privatizációs döntések, így a Malév-eladás körülményeinek tisztázása, a felelősök megnevezése és elszámoltatása - írja szombati közleményében Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője, arra reagálva, hogy ismét állami tulajdonba kerül a Malév 95 százaléka.
Szíjjártó szerint ki kell vizsgálni, hogyan fordulhatott elő, hogy néhány százmillió forintért eladták a nemzeti légitársaságot, majd rövid idő múlva az államnak vissza kell vennie úgy, hogy több tízmilliárdot tesz a cégbe az adófizetők pénzéből. A Gyurcsány-korszak elhibázott, káros privatizációs döntéseinek árát még sokáig fogja fizetni az ország, ezért nem lehet eltekinteni az alapos, törvényes elszámoltatástól - olvasható a közleményben.
Éjfél után tudatta a Pénzügyminisztérium, hogy megszületett a megállapodás a Malév helyzetéről a kisebbségi tulajdonos, valójában a cég finanszírozását és irányítását eddig végző orosz Vnyesekonombankkal (VEB). Ennek értelmében a légitársaság 95 százalékban magyar állami tulajdonba kerül a körülbelül 20 milliárdos követelés konvertálásával és tőkeemeléssel, így összesen 25,2 milliárd forint közpénzt fordítanak a Malévra - írta a Független Hírügynökség.
Ugyanakkor a VEB vállalja, hogy kifizeti az eddig visszatartott körülbelül 8,6 milliárd forint bankgaranciát, amit a privatizációs szerződés egyes feltételeinek nem teljesítéséért akart már hosszú ideje lehívni az állam, eddig hiába. A Pénzügyminisztérium kiemeli, hogy a Malévot 2012-re nyereségessé akarják tenni, ehhez azonban további "kemény lépések várhatók": átalakítják a hálózatot, létszámot csökkentenek, újratárgyalják a megállapodásokat a szakszervezetekkel és a beszállítói szerződéseket.