Ársapka utáni pánik a benzinkutakon

Jelentősen visszaesett az üzemanyagok forgalma az árstop kivezetése után, az állam mégis jól járt. 

2023. február 26., 08:24

Szerző:

Az üzemanyagok ársapkájának decemberi eltörlése után az autósok számára keserű tapasztalatot jelentett az árak emelkedése. Hetekig ugyanis a környező országokkal összevetve a legdrágább üzemanyagot Magyarországon lehetett vásárolni – rja az mfor.hu elemzése. Januárban már megindult bizonyos fokú árverseny a töltőállomások között, és voltak hetek, amikor ugyan a nagykereskedelmi árak emelkedtek, ám az autósok ezt mégsem észlelték – írja a lap, amely szerint a kutasok a piaci folyamatokra reagáltak így.

Az év első hónapjában a benzinforgalom kisebb, míg a gázolajforgalom erőteljesebben visszaesett. A benzin esetében jó eséllyel a magasabb árak játszottak közre, a korábbinál literenként 150 forinttal többe kerülő nafta valószínűleg többeket tudatosabb járműhasználatra ösztönzött. Az autósok spórolása miatti mérsékeltebb autóforgalom időnként még Budapesten is érezhető volt.

Már megint az állam járt jól

A magasabb árak az autósoknak és a fuvarozóknak is érvágást jelent, nem úgy az államnak. A fogyasztás ugyan visszaesett, ám az áremelkedés miatt a százalékos formában meghatározott adón, így az áfán jelentős többletbevételt realizáltak. A gázolaj esetében a tíz százalék feletti visszaesést bőven ellensúlyozta a hatósági ár eltörlésekor bekövetkezett 30 százalék feletti áremelkedés. A decemberi lépés előtt a forgalom egy érdemleges részét már visszaterelték a piaci áras kategóriába és a végén csak a magyar rendszámú, magánszemélyek tulajdonában lévő 3,5 tonnánál kisebb járművek tankolhattak kedvezményes áron, így az állam már korábban növelni tudta a bevételeit. Ugyanakkor a hatósági ár teljes kivezetése is további 30-40 milliárd forint pluszbevételt hozhatott a költségvetés számára.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Kisbenedek Attila/AFP)