Orbáni álomország kontra valóság

Hol él ez az ember? – merülhetett fel a kérdés a hazai történéseket figyelemmel követőkben a magyar kormányfő legutóbbi tusványosi beszédében a fiatalok helyzetéről elhangzottak kapcsán. Orbán Viktor szerint a válsággal küszködő nyugati világban már nincs lehetőség a boldogulásra, annál inkább itt, ahol a fiatalok messzebbre jutnak, mint a szüleik. E kijelentés kapcsán azzal a dilemmával szembesülünk, mint Orbán megnyilatkozásainál oly sokszor: tényleg álomországban él, és ennyire nincs tisztában a valósággal, a csupasz tényekkel, vagy gátlástalanul hazudik?

Akár így van, akár úgy, akár mindkettő igaz, döbbenetes, hogy az ország szinte teljhatalmú vezetője ilyet mer mondani. Teszi ezt akkor, amikor minden felmérés alapján

a magyar fiatalok többsége szeretné elhagyni az országota jobb megélhetés reményében, amire idehaza nem lát esélyt. Teszi ezt akkor, amikor a lakosság immár több mint harmada a tartósan leszakadt réteghez tartozik, és esélye sincs a felzárkózásra. Éppen a napokban tette közzé az Oxfordi Egyetem az európai országokban nagy mintán végzett kutatásának eredményét, amely szerint tök utolsók vagyunk az esélyegyenlőségi mutatókban, és nálunk van a legkisebb esély a társadalmi felemelkedésre.

Még a kormányellenes elfogultsággal korántsem vádolható KSH is megerősíti a szomorú képet a napokban nyilvánosságra hozott tanulmányában a kivándorlás alakulásáról. E szerint 2014 elején 330 ezer magyar élt külföldön, jóval több, mint korábban bármikor (azóta szintén a KSH szerint ez jócskán tovább nőtt, mert 2014-ben és ’15-ben csúcsot jelentő 30-30 ezerrel emelkedett ez a szám). Döntő többségük szakmunkás vagy felsőfokú végzettségű, az utóbbiak jellemzően családostul, tartós szándékkal telepedtek le. A legtöbben Nagy-Britanniában, Németországban és Ausztriában keresik a boldogulást.

A mostanra nagyjából 400 ezres KSH-adatban nincsenek benne a nem hivatalosan kint dolgozók és részben az idénymunkások sem, a sokat emlegetett félmilliós szám tehát reálisnak mondható. A motiváció általában a magasabb bér, valamint a hazai kilátástalanság a normális megélhetésre vagy a megfelelő szakmai előmenetelre. Az adatok szerint a kivándorlók jelentős része a legképzettebb, versenyképes tudással rendelkezők közül kerül ki, akik az itthoni viszonyokban nem látják a lehetőséget, az anyagi biztonságot.

Jellemző példa erre e sorok írójának közvetlen családja: az öt – különböző egyetemeket végzett – fiatal családtag közül ketten Németországban élnek és dolgoznak, egy Csehországban, egy a PhD-jét készítve ösztöndíjak révén részben külföldön végez kutatómunkát és külföldre készül, az ötödik dolgozik csak itthon egy multinál. Egyik sem jószántából hagyta el az országot, de idehaza reménytelennek látják a helyzetet, és nem csupán anyagi szempontból: szerintük nálunk nem a tudás számít, hanem az képes leginkább érvényesülni, aki jó kapcsolatokkal rendelkezik és/vagy kellőképpen gátlástalan. Lehetetlen leírni azokat a szavakat, amelyekkel Orbán tusványosi mondatait kommentálták, és aligha vannak ezzel egyedül a fiatalok körében.

Ahogy a szomorú tények is bizonyítják: a legfelkészültebbek és legtehetségesebbek egyre nagyobb része elhagyja az országot, aminek a súlyos következményeit máris érezzük. Miközben a kormány a közmunkával manipulált foglalkoztatási számokkal büszkélkedik, ugrásszerűen nő a munkaerőhiány a legkeresettebb szakmákban, amelyek jó része kulcsszerepet játszik a technológiai fejlődésben. (A többi jellemzően a közellátáshoz kapcsolódik, így az egészségügyhöz, kereskedelemhez, vendéglátáshoz stb.)

Becslések szerint a versenyszférában már 150 ezer

képzett munkaerő hiányzik, miközben Orbánék évi 400 milliárdból 230 ezer közmunkást tartanak el. Szakértők szerint a helyzet csak romlani fog, mert a Fidesznek semmilyen szakmailag értékelhető gazdaságfejlesztési stratégiája nincs, az oktatásban a szükséges minőségi változásokkal ellentétes lépéseket tesznek, csökkentik a kötelező korhatárt, a duális szakképzés teljes kudarc és alkalmazkodni képtelen, képzetlen fiatalokat bocsát ki, a felsőfokú képzést pedig politikai célokkal alakítgatják és hatalmas pénzeket vonnak ki belőle. Hab a tortán, hogy egyre csökken a kutatási-fejlesztési kiadások aránya, és egy friss felmérés alapján a cégvezetők szerint a magyar vállalatok négyötöde nem tart lépést a technológiai fejlődéssel.

A bajokat tehát tetézi, hogy az egyre erőteljesebb agyelszívást nemhogy pótolni nem tudjuk, de még a minőségi hazai képzés lehetőségeit is korlátozza a Fidesz. Hogy ez miért jó Orbánéknak, rejtély: azt gondolják talán, hogy egy lebutított és leszakadó országgal még inkább azt tehetik, amit akarnak? Hosszú távon ezzel maguk alatt is vágják a fát, de lehet, hogy ez nem érdekli őket: addigra már annyira megszedik magukat, hogy akár a hanyatló Nyugaton is fényűzően élhetnek.