Orbánéknak legfeljebb heteik vannak lépni

E sorok írója kénytelen önkritikával kezdeni: bár e rovatban megjelent prognózisainak nagy többségét a tények igazolták, két kérdésben sajnos biztosan tévedett. Az egyik: a tavaly és ez év első felében megjelent cikkeiben mindvégig azt jósolta, hogy igazán nehéz pénzügyi helyzetbe hazánk 2012 vége felé fog kerülni, addig ugyanis részben a nyugdíjvagyon, részben a különadók, részben pedig a viszonylag alacsony adósságszolgálati terhek és a külkereskedelmi pozitívum miatt mind a hiány mértéke, mind pedig a büdzsé finanszírozása biztosítottnak látszik. Ezzel szemben a gondok már most, egy évvel hamarabb jelentkeznek, annak ellenére, hogy a jelenlegi makromutatók ezt még önmagukban nem indokolják.

A másik, közelmúltbeli tévedés az volt, hogy az IMF-hez való visszatéréssel a kormány időt nyert, és ha élni tud vele, megúszhatja a fenyegető leminősítéséket. Azóta kiderült, hogy a Standard and Poor's valóban átmenetileg megkönyörült rajtunk, de a Moody's néhány nap kivárás után, mondhatni váratlanul, mégis a bóvli kategóriába sorolt minket. A tévedések okát keresve ugyanahhoz az alapvető magyarázathoz jutunk: a pénzpiacnak már most elege lett Orbánék ámokfutásából és keményen büntetni kezdett. Mert valóban büntetésről van szó, ahogy arról már többször írtunk rovatunkban, ebben igaza van Matolcsynak, de nem "szabadságharcunk", hanem az önsorsrontó és a stabilitást veszélyeztető "unortodox" gazdasági kísérletezésük miatt.

Hogy ez a jósoltnál korábban következett be, több, egymással összefüggő tényezővel magyarázható. Az első ezek közül a világgazdaság lassulása, a növekvő recessziós félelmek, ezen belül is az eurózóna válsága és az ezzel kapcsolatos óriási bizonytalanságok. Ilyen légkörben a piacok minden bizonytalanságra rendkívül érzékenyen reagálnak, a befektetők minimalizálni igyekeznek a kockázatokat. Nem ellenséges támadás, hanem természetes reakció, hogy pénzt vonnak ki azokból az országokból, amelyek jövőjében kevésbé bíznak. Orbánék nem vettek tudomást arról, hogy ebben a hangulatban minden szokatlan lépésük és arrogáns, harcos megnyilvánulásuk hatványozottan negatív hatást vált ki.

Ha a józan megfontolás hajtaná a Fidesz vezetőit, már régen elgondolkodhattak volna azon, miért pont Magyarországot szemelte ki magának fekete bárányként a külvilág. Elég lett volna meghallani a jelzéseket és az egymást érő figyelmeztetéseket, amelyek kezdetben finomak voltak, később viszont egyre keményebb kritikává változtak. Hazai kétharmadának birtokában a kormány ezeket egyszerűen lerázta magáról, és ahelyett, hogy okult volna belőlük, durván sértegette a bírálókat. Az is elkerülte Orbánék figyelmét, hogy az élesedő bírálatok szoros összefüggésben kezelték a gazdaságpolitikai hibákat és a demokrácia alapértékeivel szembemenő, pusztán a hatalmi koncentrációt szolgáló lépéseket.

A magyar uniós elnökség kegyelmi időszak volt számunkra, de a kormány nem használta ki ezt a lehetőséget, sőt: félreértelmezve a türelmet azt gondolta, hogy szabad a pálya, lám, azt tehet idehaza, amit akar. Egyre erősebb lett a nemzeti érzelmekre alapozó, populista, szabadságharcos demagógia, miközben a háttérben gazdasági korrekciós ígéretekkel, lásd Széll Kálmán terv, hitegették Brüsszelt és a piacokat. Ahogy mind nyilvánvalóbbá vált, hogy szó sincs fordulatról, strukturális reformokról, és a tankönyveknek ellentmondó, rögtönzött intézkedések rövid időre javítják ugyan a számokat, de hosszabb távon pontosan a fenntartható növekedés ellen hatnak, ráadásul a beígért időarányos eredmények is elmaradnak, kezdett betelni a pohár. A helyzetet csak rontotta, hogy a Fidesz a kudarcokat a korábbiaknál is kurucosabb és agresszívebb, a valóságot figyelmen kívül hagyó kommunikációval igyekezett ellensúlyozni.

Jól látható, hogy mindennek negatív hatása a nyár végétől kezdett erősödni: az amúgy is ideges hangulatban a magyar pénzpiac gyorsulva kezdett leszakadni a térségtől, a forint zuhanva gyengült, a BÉT alulteljesített, a kockázati felárunk és az állampapírjaink hozama ugrásszerűen emelkedett. Orbánék még ekkor sem kaptak észbe, sőt a gázra léptek: olyan 2012-es költségvetési tervezettel álltak elő, amelyről mindenki tudta, hogy alapadatai nem tarthatók. De ez még nem volt elég, a hitelezést már amúgy is leépítő, a különadó miatt szenvedő bankszektor nyakába varrták a végtörlesztési rémálmot, amellyel egy gazdagabb réteg jutalmazásának kedvéért az egész országot büntették.

Úgy tűnik, ez volt az utolsó csepp a pohárban, ekkor kezdtek a folyamatok ellenőrizhetetlenné válni, és már a kormány számára is világossá vált a veszély nagysága. Azonban még mindig ragaszkodtak tévedhetetlenségükhöz, egészen addig, amíg a S+P nem jelezte a leminősítési szándékot. Ekkor újabb rögtönzés jött: Orbán és jobbkeze hirtelen döntéssel az addig elátkozott IMF-hez fordult, azt remélve, hogy ez a hír elég lesz a bóvliba sorolás elkerüléséhez. Itt megint hibáztak, hiszen az elveszített bizalmat igazából csak akkor nyerhetnék vissza, ha a bejelentést tettek is követik. Ennek viszont éppen az ellenkezője történt: az IMF-lépést kommentálva a parlamentben Matolcsy olyan víziót festett fel, amely a jelek szerint végképp kicsapta a biztosítékot /lásd Ha ilyen a győzelem, milyen lehet a vereség című cikkünket/. Hogy nem saját rögeszméiről van szó, jól mutatta a kormányfő értékelése is, miszerint az elmúlt időszakban politikájukban sikert siker követett.

Vélhetően ezek a fejlemények vezettek ahhoz, hogy a Moody' besokallt és hirtelen leminősített minket. A baj az, hogy úgy tűnik, Orbánék még ebből sem tanultak: spekulációs támadást sejtenek minden mögött és a nemzetbiztonsági szolgálattal nyomoztatnak a felelősök után. Egy sajtókommentár helyesen már meg is nevezte a tettest: a Piac. Az utolsó utáni pillanatban vagyunk ahhoz, hogy a realitásokat a Fidesz tudomásul vegye, gyökeres és hiteles váltást hajtson végre úgy a gazdaságpolitikájában, mint a kommunikációjában. Ez nem lesz könnyű akkor, amikor Matolcsy még a velük szimpatizáló közgazdászokkal folytatott megbeszélésről is hamis tájékoztatást ad, amikor ő és főnöke ellenséges támadást sejt ott, ahol valójában a mi érdekeinket is szolgáló fordulat sürgetéséről van szó.

A legaggasztóbb, hogy az egyik közgazdász beszámolója szerint Orbán és jobbkeze tényleg azt hiszik, hogy külső támadás áldozatai vagyunk. Ez az állandóan ellenségkereső és mindig másokat okoló paranoia több mint veszélyes, mert megbénítja a racionális értékítéletet. Még a fanatikus Fidesz-hívőknek is érdemes elgondolkodniuk azon, mit várhatnak egy olyan kormányfőtől, aki nem cáfolt hírek szerint a testőreivel előkóstoltatja az ételeit.