Orbán: nem stimmel a 2009-es költségvetési hiány

A miniszterelnök csütörtökön a TV2 Tények Este című műsorának adott interjúban azt mondta, ez a különbözet jóval több mint százmilliárd forintot jelent, amelynek sorsát fel kell deríteni - írja az MTI.

2010. október 1., 09:03

Hozzátette, mindezt kénytelenek voltak közölni Brüsszellel is. Megjegyezte: így a 2010-es költségvetés kiindulópontja nem az, mint ami a törvényben szerepel. A szakértők csütörtökről péntekre virradó éjszaka azon dolgoznak, hogy elemezzék, mi következik ebből az eltérésből. A Nemzetgazdasági Minisztérium pedig október 1-jére, péntekre ígérte, hogy a szeptember havi költségvetési állapotról be tud számolni annak függvényében, hogy csütörtök éjfélig a bankok mennyiben fizették be az esedékes bankadót - fejtette ki Orbán.

Arra a kérdésre, hogy az energia- és a távközlési szektor számíthat-e "pótadóra", azt felelte: "azt nem tartom elképzelhetőnek, hogy az emberek fizetnek pótadót". Az egykulcsos adórendszer bevezetésének időpontjával kapcsolatban elmondta: a politikai döntés az, hogy 2011. január 1-jétől Magyarország valaha volt legalacsonyabb adókulcsával működő, arányos, egykulcsos adórendszer legyen úgy, hogy egy családi adózási elemet is tartalmazzon.

A kieső adóbevételek pótlását firtató felvetésre Orbán Viktor úgy reagált, ez egy örökzöld vita. A közép-európai arányos adórendszerek bevezetésének az a tapasztalata, hogy alacsonyabb kulccsal több bevételt gyűjtenek a kormányok - fejtette ki, hozzátéve ugyanakkor, hogy egyetért azokkal, akik azt mondják, a világgazdaság ma sérülékeny, ezért egy tartalékot kell képezni. A miniszterelnök egy külön alap formájában javasolja majd ezt a költségvetésben létrehozni. "Legyen egy államadósság-csökkentési és adóreformalap" - mondta. Arra a kérdésre, hogy milyen összegről lehet szó, úgy válaszolt, "várjuk meg az október 15-ét, amikor a kormány erről dönt".

Elmondta: az adójóváírást úgy próbálják kivezetni a rendszerből, hogy senki se járjon rosszul. A kormányfő szeretné ezt egy év alatt megtenni, de erről folyik egy komoly szakmai vita, amelyet a parlament zár majd le. A minimálbér adózni fog, de úgy akarják alakítani a minimálbér adózását, hogy közben senki ne találjon kevesebbet a borítékban, mint most - jelentette ki a kormányfő.