Orbán ejthette a forint-horroros Matolcsyt

Szakértők egyelőre óvatosan nyilatkoznak az ügyben, hogy szokásos pénteki rádióinterjújában Orbán Viktor kijelentette: nem tervez csereberét a kormányon belül, ezzel pedig erősen kétségessé tette, hogy Matolcsy György lesz-e az MNB új elnöke.

2013. február 16., 07:11

Nem egészen egy hete, kormányzati tisztviselőkkel folytatott megbeszélések után mind a Nomura, mind a Standard Bank őt tartotta a legesélyesebbnek a posztra – írja a Bloomberg hírügynökség. Az Aegon vagyonkezelő egyik elemzője úgy látja: a piacon idáig egyetértés volt abban, hogy minden bizonnyal a miniszter követi Simor Andrást a jegybank élén, de a kormányfő közlése ennek most ellentmondani látszik, bár a nyilatkozatot többféleképpen is lehet értelmezni.

A Buda-Cash-nél úgy vélik: Orbán a végsőkig kivár a kinevezéssel és ezzel bizonytalanságban tartja a piacokat. Ugyanakkor miután Varga Mihály kizárta magát a jelöltek közül, a Kommerzbank szerint megnőttek a forint-horroros Matolcsy esélyei. A következmény: ismét megugrottak a forintárfolyam körüli kockázatok.

Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.