Látványosan bővült 2024-ben is a hazai napelemes beruházások száma, év végére a hálózatba kötött háztartási méretű erőművek száma megközelítette a 300 ezer darabot.
Bár a 2029/N BMÁP jelzésű állampapír január végéig még szabadon vásárolható, a pénzügyi szakértők máris azt találgatják, hogy mi következhet a teljes kamatkifizetés után.
Bár a hetet gyengüléssel kezdte a forint, régen volt már ilyen erős szériája a magyar valutának.
Összesen több mint 23 millió tonnányi árut vámkezelt 2024-ben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, aminek egy jó része a Temu által feladott csomag volt.
Ukrajna továbbra is a világ második legnagyobb ribizlitermelője Lengyelország mögött.
2023. augusztus 2., 14:19
A világ legnagyobb akkumulátorgyártójaként ismert CATL kínai cég debreceni gyárterületének csökkentését tervezi.
2023. augusztus 2., 14:08
A benzin 42, a gázolaj 51 forinttal lesz drágább péntektől, mint két hete volt.
2023. augusztus 2., 14:03
A Tesco 2019-ben még vezette az élelmiszermultik árbevételi ranglistáját, 2020-tól azonban a Lidl került az első helyre.
2023. augusztus 1., 18:58
Vegyesen mozgott a forint árfolyama kedden.
2023. augusztus 1., 18:45
Van, ahol 30 százalékkal is zuhant a tojás ára. A többi termékről egyelőre nincs általános információ.
2023. augusztus 1., 16:30
A feldolgozóipar teljesítménye mélypontra került az euróövezetben és bár ez az iparág mindig is az övezet Achilles-sarka volt, most ez még komolyabb gondokat is okozhat elemzők szerint.
2023. augusztus 1., 16:12
Németországban csökkent a munkanélküliek száma és a munkanélküliségi ráta júliusban – közölte a német szövetségi munkaügyi hivatal, a Bundesagentur für Arbeit (BA) kedden.
2023. augusztus 1., 08:55
Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.
2023. augusztus 1., 07:32
Elgyengülésben szenvedett a forint egész júliusban.
2023. július 31., 18:19
Az este 6 órás zárás előtt 386 forintot ért egy euró, egy dollárért pedig 351 forintot adtak.
2023. július 31., 16:20
A környező országok fővárosai közül a legmagasabb ingatlanbérleti díjakat idén nyáron Prágában mérték, ahol egy kétszobás belvárosi lakásért átlagosan 18 ezer cseh koronát, átszámítva 380 ezer forintot kell fizetni havonta; ezzel a cseh főváros megelőzte a hagyományosan a legdrágábbnak számító Bécset.
2023. július 31., 14:46
Augusztustól nemcsak az élelmiszerek 15 százalékos akciózása, hanem a SZÉP-kártyát érintő kormányzati intézkedések is segítik a családokat és az infláció letörését.
2023. július 31., 14:23
Egyre kevesebb pénzt hagynak a boltokban az emberek.
2023. július 31., 14:05
Augusztus elsejétől 10-ről 15 százalékra nő a kötelező élelmiszerár-akciózás mértéke és bővül az akciózásra kijelölt élelmiszerek köre is.
2023. július 31., 11:59
Csak ez elmúlt egy hónapban több mint 50 forinttal drágultak az üzemanyagok.
2023. július 31., 11:15
Az uniós helyreállítási tervben olvasható az a kezdeményezés, melynek nyertesei olyan háztartások lesznek, amelyek élnek a dinamikusan változó energiaárak lehetőségeivel.
2023. július 31., 08:36
Az első fél évben 7353 új lakás épült, 19 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.
2023. július 31., 07:28
Ingadozik a forint árfolyama.