Nagyon sokan rövidebb időre kaphatnak jogosítványt, kiderült, kiket érint
A cukorbetegek jogosítványszerzésére más szabályok vonatkoznak.
Magyarországon jelenleg a 13/1992. (VI. 26.) NM rendelet szabja meg a közúti járművezetők egészségi alkalmasságának feltételeit. Az említett rendelet szabályozza azt is, hogy milyen egészségügyi feltételei vannak annak, hogy valaki megszerezhesse a jogosítványát. A cukorbetegre más szabályok vonatkoznak, például sokkal rövidebb időre kapnak érvényes vezetői engedélyt, derül ki a WebBeteg cikkéből.
Ezért kapnak a cukorbetegek rövidebb időre jogosítványt
A lap cikk szerint, a diabétesz kockázatot jelenthet a gépjárművezetés szempontjából, egyaránt veszélyeztetheti a cukorbeteg sofőrt, és a közlekedés más szereplőit. Általánosságban elmondható, hogy a jól kezelt, hipoglikémiára kevéssé hajlamos cukorbeteg biztonságosan vezethet, emiatt nincs is akadálya annak, hogy jogosítványt szerezzen. Ugyanakkor, indokoltak bizonyos korlátozások, és a rendszeres felülvizsgálat is. Jelenleg nagyjából 1,2 millió cukorbeteg van hazánkban.
A törvény szerint a cukorbetegek számára az egészségügyi alkalmasságot rövidebb időre állapítják meg. Ez A- és B-kategóriás jogosítvány esetén alapesetben legfeljebb 5 évet jelent. Ennek az időkorlátnak a célja, hogy vezetői engedély meghosszabbítása során lehetőség legyen a beteg egészségi állapotváltozásának nyomon követésére. Az ilyen esetekben mérik az anyagcserehelyzetet, a hipoglikémiára való hajlandóságot és az esetleges szövődményeket, társbetegségeket is. Ha vannak társbetegségek, akkor figyelik az esetleges szemészeti szövődményeket.
Ebben az esetben nem kaphatnak jogosítványt a cukorbetegek
Az alkalmassági vizsgálatot minden esetben a háziorvos végzi, azonban az alkalmasság megállapításánál figyelembe kell vennie a diabetológus szakorvos szakvéleményét is. Ez a vizsgálat azon betegek esetében szükséges, akik gyógyszeres kezelés (tabletta, inzulin) alatt állnak cukorbetegségük miatt, hipoglikémia kialakulásának kockázatát hordozzák, vagy látásromlásukra befolyással van a betegségük.
Akkor, ha a felülvizsgálat során megállapítják, hogy egy személy szemészeti szempontból alkalmatlan a járművezetésre vagy a szakorvosi vélemény alapján a vezetés biztonságát veszélyeztető mértékű kettőslátása van. Illetve, ha valakinek lencsékkel sem korrigálható, nagy mértékben csökkent látásélessége, vagy csökkent kontrasztérzékenysége van, nem kaphat jogosítványt.
(Kiemelt képünk illusztráció, Fotó: Shutterstock)