Ő az új államfő - az LMP sok sikert kíván
Joachim Gauck megválasztásával az LMP szerint olyan erkölcsi tekintély veszi át a Német Szövetségi Elnök hivatalát, aki csak a közép- és kelet-európai rendszerváltások nagy formátumú történelmi személyiségeihez, Vaclav Havelhez és Lech Wałęsahoz hasonlítható.
A kommunista diktatúrának ellenálló lelkész nem véletlenül lett 1989 végén a kelet-német politikai ellenzék ernyőszervezetének, az Új Fórumnak a szóvivője. Még kevésbé volt véletlen, hogy az emberi és polgári jogok feddhetetlen múltú harcosát kérték fel a Stasi levéltára felett őrködő különleges képviselő tisztségére. Tíz éves működése következtében a levéltárat nem hivatalosan azóta is Gauck Intézetként emlegetik világszerte – írja közleményében a párt.
A Lehet Más a Politika örömmel értesült róla, hogy Joachim Gauckot a német politikai erők kivételesen széles körének támogatásával, a zöldek, a jobb- és baloldal közös jelöltjeként már az első fordulóban hatalmas többséggel választották szövetségi elnökké. Az ökopárt büszke arra, hogy Európa egyik legfontosabb államelnöki tisztségét olyan személy tölti be, akinek neve összeforrt a kommunista múlt megalkuvásmentes feltárásával. Joachim Gauck tevékenysége a példa rá, hogy az állami elnyomó szervezetek iratainak minél teljesebb körű nyilvánossága nem szükséges rossz, hanem nélkülözhetetlen feltétele a múlttal való szembenézésnek.