Öregségi és özvegyi nyugdíj egyben? Nem lehetetlen, ezek a feltételek
A két nyugdíj együttesen is járhat, ám ehhez több feltételnek is teljesülnie kell.
Az öregségi és özvegyi nyugdíj együtt történő folyósítására vonatkozó szabályokat a magyar nyugdíjtörvény határozza meg, ám sok tényezőtől függ, hogy kinek jár mindkét ellátás – figyelmeztet a hovege.hu. A következőkben ezeket vesszük sorra, valamint eláruljuk azt is, hogy mekkora lehet az ellátás együttes összege.
Ezt kell tudni a két nyugdíjfajtáról
A portál először is tisztázza, mit jelent az özvegyi és az öregségi nyugdíj. A cikk szerint az előbbit – nagy vonalakban – a házastárs az elvált házastárs és az élettárs kaphat, feltéve, hogy az elhunyt (jogszerző) öregségi nyugdíjban részesült. Vagy korhatár előtti ellátásban, szolgálati járandóságban, táncművészeti életjáradékban, esetleg átmeneti bányászjáradékban részesült, vagy a halálig elegendő szolgálati időt szerzett. Ennyi azonban nem elegendő az ellátás igényléséhez, az özvegynek és az elhunytnak további feltételeknek is meg kell felelniük.
Öregségi nyugdíjra pedig azok jogosultak, akik a 65. életévüket betöltötték és legalább 20 év szolgálati idővel rendelkeznek. Ilyen esetben az igénylő számára öregségi teljes nyugdíjat állapítanak meg. Fontos azonban tudni azt is, hogy a nyugdíjkorhatár betöltésekor öregségi résznyugdíjat csak annak állapíthatnak meg, aki 20 évvel nem, de legalább 15 év szolgálati idővel rendelkezik.
Ekkor jár a két nyugdíj együtt
Most pedig lássuk, milyen esetben igényelhető a két ellátás együtt! Az özvegyi nyugdíj többféle hozzátartozói nyugellátás összefoglaló neve, aminek összesen 3 fajtája van:
- az ideiglenes özvegyi nyugdíj,
- az ideiglenes özvegyi nyugdíj megszűnését követően feléledő özvegyi nyugdíj, illetve
- az így megszűnt nyugdíj után ismét feléledő, immár végleges özvegyi nyugdíj.
A hovege.hu kiemeli, ha az elhunyt nyugdíjas volt, az özvegy az elhunytat a halála időpontjában megillető nyugdíjának 60 százalékát kapja. Ha nem volt nyugdíjas, az elhunyt megállapított nyugdíjának 60 százaléka illeti meg, amely alapvetően a halálozás időpontjától egy évig jár az özvegy számára.
Ekkora lehet a két nyugdíj összege
Végül arról, hogy mekkora összeg jár az özvegyi és az öregségi nyugdíj feltételrendszerének teljesülése esetén. Az aktuális szabályok alapján az özvegyi nyugdíj mértéke az elhunyt jogszerző nyugdíjának 30 százaléka abban az esetben, ha az özvegy saját jogú nyugellátásban részesül. Vagyis amennyiben az özvegy öregségi nyugdíjat kap, akkor az özvegyi nyugdíj összege az elhunyt nyugdíjának 30 százaléka lesz. Ezzel szemben, ha az özvegy nem részesül saját jogú nyugellátásban, az özvegyi nyugdíj mértéke az elhunyt nyugdíjának 60 százaléka.
(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: planet_fox / Pixabay)