Nyugdíjemelés januárban – a kormány már intézi

Már hetekkel ezelőtt megtörtént a bejelentés a januártól esedékes nyugdíjak mértékéről.  A kormány honlapján márt közzétették társadalmi egyeztetésről szóló rendelet tervezetét.

2023. november 16., 15:27

Szerző:

Bár a tervezettel kapcsolatos véleményeket november 24-ig várják, a Varga Mihály vezette minisztérium megerősíti, hogy a 6 százalékos emelés immár törvényben rögzített.

A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény alapján minden év januárjában a költségvetési törvényben meghatározott várható fogyasztói árnövekedésnek megfelelő mértékű emelést kell kapniuk a nyugellátásban vagy más, jogszabályban meghatározott ellátásokban részesülőknek.

A jövő évi költségvetés tervezete szerint a januárjában esedékes nyugdíjemelés meghatározásánál 6 százalékos inflációt kell figyelembe venni. A kormány új rendelete január elsején lépne hatályba, és a 2024. január 1-jét megelőző időponttól megállapított nyugdíjakra, illetve ellátásokra lenne érvényes – írja a pénzügyminisztérium közleménye alapján a 24.hu.

Noha ezt többen vitathatják az általában alábecsült infláció miatt, a hatásvizsgálati lap szerint a 6 százalékos emelés előnyös lesz a nyugellátásban és azzal azonos módon emelendő más ellátásban részesülő 2,445 millió embernek. A jövőre a kormány által prognosztizált mindenesetre várhatóan közelebb áll a ténylegesen bekövetkező pénzromláshoz, mint az idei évre várt 15 százalék.

(Kiemelt kép: Varga Mihály pénzügyminiszter az Official Monetary and Financial Institutions Forum programján 2023. November 16-án. Forrás: Varga Mihály FB-oldal)

 

 

 

Tegnap 18:52

A forintnak biztosan PomPom volt a kedvenc meséje, mert azt játssza, hogy „Most leginkább egy szőrsapkához hasonlítok, ahogy ülök az ágon, egy szép hosszú ágon, föl-he-he-he, le-he-he-he, mivel egy szellő hintáztatja az ágat...”.