Nő a tét a paksi beruházásnál

Aligha volt meglepő, hogy az Európai Bizottság véleménye szerint a magyar kormány megsértette az uniós közbeszerzési elveket és szabályokat a Paks II.-beruházás kivitelezőjének kiválasztásakor. Nem vitatható ugyanis, hogy a Roszatom pályáztatás nélkül kapta a megbízást, holott az EU – teljes joggal – versenyeztetést ír elő ilyen esetekben.

Orbánék azzal védekeznek, hogy a pályáztatás mellőzhető, ha nemzetközi szerződés alapján történő beruházásról van szó. Ez igaz ugyan, de nem olyankor, amikor az államközi szerződés kifejezetten egy ügyletre vonatkozik és azzal a céllal, hogy a versenyeztetés elkerülhető legyen. Az EB szerint nem is lehetett volna olyan megállapodást kötni, amely felülírja az uniós szabályozást. Gondoljunk bele, ha lehetne, roppant egyszerű lenne bármely nagy projektnél kizárni a pályáztatást, csupán előzetesen nemzetközi szerződést kellene kötni rá.

Brüsszelben azért nem annyira hülyék ülnek, hogy Orbánék trükközését ne látnák. Emlékezzünk vissza, közel két éve titokban, puccsszerűen kötött a kormány megállapodást az oroszokkal a paksi beruházásról és annak finanszírozásáról. Előtte hónapokig ködösített, azt ígérve, hogy nyilvános nemzetközi pályáztatás lesz, holott a kulisszák mögött már nagyban tárgyalt Putyinékkal. A hazudozás akkor is folytatódott, amikor kiderült a szerződés ténye – jellemző módon az orosz sajtóból értesülhettünk róla először! –, mivel azt állították, Brüsszel előzetesen jóváhagyta a projektet.

Ebből egy szó sem volt igaz, a beruházással kapcsolatos uniós vizsgálatok csak később kezdődtek. A dezinformálás folytatódott azzal, hogy minden rendben van Paks körül, Brüsszel nem támaszt kifogásokat. Ezzel szemben már az első vizsgált kérdésben, a fűtőanyag kizárólag orosz szállításában visszakozni kényszerült a kormány, és módosította az eredeti szerződést.

Néhány hónappal ezelőtt már végső jóváhagyásként tálalta a kormányzat azt, hogy az illetékes uniós szervezet nem támasztott kifogást a tervezett technológiával szemben. Eközben már folyt a vizsgálódás a legproblémásabb ügyekben, a pályáztatás elmaradása, a tiltott állami támogatás gyanúja és a titkosítások miatt.

Mindhárom kérdésben nagy esélye van az elmarasztalásnak, mivel maguk a tények alapozzák meg azt. Tény ugyanis, hogy nem volt pályáztatás, ahogy az is, hogy az állam veszi fel a hitelt a finanszírozásra, és kormányzati vezetők maguk mondták, hogy azt nem terhelik rá az üzemeltetési költségekre. Vitathatatlan tény az eszement titkosítási özön is, amely érthetetlen módon 70 évre megfosztaná a nyilvánosságot a nyilvánvalóan közérdekű információktól is.

Az első témában most született döntés alapján az EB a beruházással kapcsolatos beszerzések leállítására szólította fel a kormányt. Orbánék számítottak erre, aligha véletlen, hogy az elmúlt két hónapban rohamtempóban kötöttek megállapodásokat az előkészítésről és tervezésről, ez utóbbit szintén az oroszokkal. Gyorsan több tízmilliárdos költségre kötelezték magukat, holott jól tudták, hogy ezzel a vizsgálatok miatt kockázatot vállalnak.

A brüsszeli lépés után borítékolható, hogy a tiltott támogatás ügyében is kifogást fognak emelni, nem véletlenül várták meg azzal ezt a mostani döntést. Mindkét ügyben újabb forduló várható, és a magyar kormánynak két hónapja van saját érveinek még egy körben történő előadására. Végleges állásfoglalás a kötelezettségszegésről csak ezek után születik, és azt az Európai Unió Bíróságán még meg lehet támadni. Orbánéknak tehát módjuk van az időhúzásra, amit minden bizonnyal kihasználnak arra, hogy fait accomplit teremtsenek.

Erre utalnak a paksi kormánybiztos szavai, aki szerint az előkészületek szépen folynak, és bár a konkrét építkezés csak 2018-ban kezdődne, addig már a teljes tervezett kiadás 10-15 százalékát, azaz 4–600 milliárdot elköltenek. Egyebek mellett például olyan tanulmányokra, amely a környezetvédelmi engedély megalapozására született, és kicsapta a biztosítékot szakértői körökben.

A tanulmány még laikus szemek számára is elképesztően elfogult és megalapozatlan állításokat tartalmaz. Kezdjük azzal, hogy az anyag szerint azért van szükség Paksra, mert hazánknak alternatív, megújuló energiatartalékai alig vannak. Ez tényszerűen hazugság, hiszen minden független szakértői elemzés szerint csak a töredékét használjuk ki a szél-, víz- és napenergia-forrásainknak. Például a szélerőművi kapacitás minden gond nélkül minimum hússzorosára lenne növelhető, amiről mi is képet kaphatunk, ha megnézzük az osztrák–magyar határ két oldalát: ugyanazt a szélfolyosót nálunk néhány, odaát több száz széllapát használja ki.

Ezzel szemben az Orbán-kormány teljesen leállította a szélerőművek telepítését, a napelemeket pedig környezetvédelmi járulékkal sújtotta, az akkumulátorokkal egy kategóriába sorolva őket. Tudatosan arra törekszik tehát, hogy korlátozza a megújuló források kihasználását, a Paks melletti érveket erősítendő. Ez köszön vissza az említett tanulmány nevetséges állításaiból is.

Szakmai hitelességét az az elképesztő felületesség is mutatja, ahogy a környezeti kockázatokat kezeli. Még a nem hozzáértők számára is világos, mi is többször foglalkoztunk vele, hogy a legnagyobb károsító veszélyt egyrészt az elhasznált fűtőanyag és más sugárzó anyagok kezelése, másrészt a termelődő hő nagy részének elvezetése jelenti. Nos, az előbbivel, a legkritikusabb tényezővel az anyag egyszerűen nem foglalkozik, azt mondván, hogy a kiégett fűtőanyag tárolása megoldott.

Éppen ellenkezőleg: mivel az oroszok nem veszik át, nekünk kell vele kezdenünk valamit, ilyen veszélyes nukleáris hulladék tárolására pedig nemhogy nálunk, de egész Európában eddig nincs biztos példa. Nyitott kérdés tehát, hogy tudjuk megoldani és az mennyibe fog kerülni. Az előzetes becslések ezermilliárd forint körüli költségeket jeleznek, de annyi egyelőre a bizonytalanság, hogy a költségek ennél jóval magasabbak lehetnek (a kevéssé sugárzó anyagok már létező hazai tárolójának költsége a tervekhez képest háromszorosára nőtt!).

A környezeti hőterheléssel ténylegesen foglalkozik a tanulmány, csakhogy minden szakértői véleménnyel szembemegy. Mivel vízhűtéses lenne, azt a Duna biztosítaná, amelynek a hőmérséklete viszont nem emelkedhet a kritikus 26 fok fölé, mert az már az élővilágot veszélyeztető hatásokkal járna. Az anyag szerint ez nem fenyeget, holott a már létező blokkok hűtése is gyakran eléri a határértéket, és ha a két új blokk is működni fog, alacsonyabb vízállás esetén a Duna vize elkerülhetetlenül 30 fok fölé melegszik. Arról nem is beszélve, hogy a globális felmelegedés miatt gyakoribbak lesznek az aszályos időszakok, amikor még kevesebb víz lesz a folyóban.

A tanulmány teljesen más adatokkal számol, mint a tények és a szakértői konszenzus. A cél nyilvánvalóan az, hogy a környezetvédelmi hatóság ne támasszon akadályt a projekttel szemben. Hogy aztán milyenek lesznek a következmények, Orbánékat ugyanúgy nem izgatja, mint a paksi beruházás kapcsán mutatkozó kételyek tömege. A baj csak az, hogy ennek a levét még ükunokáink is inni fogják.