Nem működik az állami pénzmosó konstrukció
A Stabilitási Megtakarítási Számlák (SMSZ) programja nem váltotta be a vele szembeni elvárásokat sem a befizetések, sem az elért befizetői kör tekintetében – ezt mondta Karagich István, a privátbanki szektort elemző BloChamps Capital Pénzügyi Tanácsadó Kft. ügyvezetője.
Becslése szerint az Stabilitási Megtakarítási Számlákra befizetett összvagyon 70 százaléka származhat a határon túlról. Karagich úgy véli, ez a konstrukció csak akkor hozhatna tartós sikert, ha ez fordítva lenne, vagyis a számlanyitások hazai forrásból származó befizetései legalább 70 százalékban dominálnának.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által a Világgazdaságnak megküldött adatokból kiderül: SMSZ-ből idén mindössze 171 nyílt, szemben a 2015 utolsó negyedévi 346-tal. A számlákra befizetett összeg ugyanakkor nem változott érdemben.
Magyarországon 2014 óta van lehetőség arra, hogy a külföldi adóparadicsomokban rejtegetett vagy illegális forrásból származó összegeket legalizálják. Az SMSZ-eken elhelyzett pénz eredetét az adóhivatal nem vizsgálja, azonban csak öt év elteltével lehet adómentesen felvenni a befizetett összeget.