Nem fogynak az új lakások
Az új lakások piacát érintő felmérés szerint az első negyedévben a tíz lakásnál nagyobb fejlesztések beruházói mindössze 1.561 darab lakást adtak el, ami 43,3%-os csökkenés az előző évhez képest. A kiadott építési engedélyek száma 32%-kal csökkent a KSH első negyedéves adatai szerint Budapesten, ami jól jelzi, hogy elsősorban a nagyobb beruházók most inkább kivárnak az újabb lakások építésével.
Ezt az álláspontot erősíti a GKI Gazdaságkutató Zrt. lakossági felmérése is, mely szerint a lakásépítésben, vásárlásban, illetve felújításban gondolkodó háztartások száma mélypontra esett. A lakossági várakozások sokszor nem az aktuális, hanem a korábbi piaci helyzetet tükrözik, ezzel együtt tény, a GKI lakáspiaci indexe ismét a -30-mas szint alá csúszott vissza, tehát a piaci szereplők továbbra is jelentős túlkínálatról számolnak be.
Az árak tekintetében a használt lakásoknál a következő 12 hónapban sem számítanak a piaci szereplők különösebb növekedésre, azonban az új lakásoknál, különösen az energiaárak, így az építőanyagok árának emelkedése miatt a korábbiaknál jelentősebb (5-6%) áremelkedésre lehet felkészülni.
Az irodapiacon a GKI felmérése nem mutat különösebb változást. Az előző negyedévben mért 80%-os telítettség nem változott, az idei év első három hónapjában 42 ezer új négyzetmétert adtak át. A válaszadó piaci szereplők 73%-a túlkínálatról, 27%-a kiegyensúlyozott piacról számolt be. Az üzlethelyiségek-piaca továbbra is rendkívül kiegyensúlyozott. Csupán a válaszadók 19%-a jellemezte túlkínálatosnak ezt a szegmenst.