Nabucco: több a kérdés, mint a válasz
Sziszifuszi erőfeszítéseket tesz a kormányfő az uniós Nabucco gázvezeték projekt felélénkítése érdekében. A magyar diplomácia nagyüzemben dolgozik azon, hogy a jövő heti budapesti tanácskozás valami kézzel fogható eredményt hozzon, és végre válaszok szülessenek a terv megvalósíthatósága kapcsán felmerült kérdésekre.
Az általunk kezdeményezett Nabucco-csúcsnak jól jött az orosz-ukrán gázvita, az alternatív gázbeszerzési lehetőségnek ennél nagyobb aktualitása nem lehet. Ez persze még nem jelenti azt, hogy az érintettek azonnal összeborulnak és gyors megoldást találnak a projektet mindeddig fékező problémákra, amelyekből van bőven, és némelyikük nehezen megoldhatónak látszik.
A terv realitását leginkább megkérdőjelező kétely az, van-e egyáltalán elegendő gáz ott, ahonnan hozni akarjuk. A Nabucco közép-ázsiai és kaukázusi forrásokkal számol. Vegyük sorra ezeket. Jelenleg a térségben a legnagyobb gázkitermelő Türkmenisztán, évi mintegy 60 milliárd köbméterrel. Itt tehát van elég gáz, a gond csak az, hogy azt hosszú távú szerződésekkel már elígérték Oroszországnak és Kínának, az utóbbi felé vezeték is épül. Ha Európának is akarnak valamit adni, azt csak többlettermelésből tudják megoldani, aminek mennyiségét nehéz előre megjósolni. Ami Kazahsztánt illeti, készletek ott is vannak, de jórészt még feltáratlanok, így komoly beruházásokra van szükség ahhoz, hogy gázt küldjenek nekünk, ráadásul ennek a nagyságrendje is kérdéses.
Azerbajdzsán egyelőre néhány milliárd köbmétert termel csak évente, a készletek nagysága és az exportkapacitás még messze nem tisztázott. Emellett potenciális vevőként Oroszország is ott van, amely egyébként Baku legfőbb támogatója a kaukázusi konfliktusokban. Lehetséges forrás még Irán, de nála a stratégiai-politikai szempontok jelentenek problémát: az USA például többször óva intette az EU-t, hogy onnan hozzon be gázt. Az új amerikai adminisztráció álláspontja rugalmasabb lehet, de a kialakult bizalmatlanságot Iránnal szemben az sem oldja fel teljesen.
Jelenleg tehát semmilyen konkretizálható mennyiségű gáz nincs, amit a leendő vezetékbe pumpálnának. Ha ez az alapprobléma mégis rövidesen megoldódna, a következő rejtvény az, merre húzódjon a vezeték. Az elképzelések szerint Közép-Ázsiából a Kaszpi-tengeren keresztül haladna, ez utóbbi jogi helyzete viszont tisztázatlan. Valamennyi tengerparti ország között vita folyik a felségvizek meghatározásáról, beleértve Oroszországot, Kazahsztánt, Türkmenisztánt és Iránt. A fenyegető vita előjele, hogy a türkmének tegnap bejelentették: ellenzik az eddig tervezett útvonalat. Ha ezek a jogi viszályok nem rendeződnek, arrafelé nehezen futhat a vezeték. A másik szóba jöhető út Iránon át vezet, ezt azonban a már említett okok miatt Európában nemigen akarják.
Akármerre is megy a cső, Törökországon keresztül érkezik hozzánk. Itt jön a következő nyitott kérdés, a törökök hozzáállása. Ankara nem csupán magas tranzitdíjat kér, de a gáz 15 %-át is le akarja csapolni, amit az EU nem fogad el. A török fél annyira erősnek érzi pozícióit, hogy az unióval folytatott, a lehetséges csatlakozást előkészítő tárgyalásokon is bizonyos engedményeket kér a Nabucco partnerségért cserébe. A két téma összekapcsolása tovább bonyolítja a gázprojektben történő megegyezést.
A fenti kérdőjelek együttese különösen kiélezi a következő problémát: ki finanszírozza a projektet? Az eredeti elképzelések szerint az üzletben érdekelt magáncégek és bankok biztosítanák a jelenleg csaknem tízmilliárd euróra becsült beruházási összeget. Hol van az a vállalat, amelyik a mostani nehéz pénzügyi helyzetben kész milliárdokat kockáztatni egy többszörösen bizonytalan projektre? Márpedig a befektetés jellegéből adódóan előfinanszírozásra van szükség, ami csak igen hosszú távon térülhet meg, ha egyáltalán megtérül. A megoldás csak az lehet, amire egyébként a magyar kormányfő is célzott, hogy az EU maga hitelezzen vagy vállaljon garanciát. Enélkül a projektet el sem tudják indítani.
Ha mindezek dacára mégis minden összejön és jó esetben öt év múlva már áramlik a gáz a Nabuccon keresztül, az orosz szállításoktól való függés akkor sem szűnik meg, csak csökken. A vezeték tervezett kapacitása évi 30 milliárd köbméter, miközben Oroszországból jelenleg százmilliárd köbméter érkezik Európába. Emellett Moszkva a mostani gázkrízis nyomán felgyorsítja az Északi és Déli Áramlat vezetékrendszerének projektjeit, ezek együttesen további 85 milliárd köbméter szállítására lesznek alkalmasak. Az abból az irányból jövő vezetékek kapacitása tehát hatszor nagyobb lehet, mint a Nabuccoé.
Ha Európa valóban csökkenteni akarja a gázfüggést, a fogyasztás visszafogása lehet a megoldás. Ehhez a takarékosabb üzemmód mellett az alternatív energia források jobb kihasználására van szükség. Szakértői tanulmányok szerint határozott lépésekkel elérhető, hogy 5-10 éven belül a keletről jövő gáz iránti igény évi 60 milliárd köbméterre essen. Ha ez így lenne, és minden tervezett csővezeték megépülne, azok kapacitása három és félszerese lenne a valós igényeknek. A potenciális befektetők valószínűleg ezen a lehetőségen is elgondolkodnak.
