Most megtudhatja, keres -e annyit, amennyi a megyéje átlagfizetése

2018. július 9., 13:33

Szerző:

Közzétette 2018 első negyedévének adataiból leszűrhető átlagkereseti adatokat a KSH.

A Hvg.hu összesítése alapján Budapesten a havi nettó átlagkereset 2018 első negyedévében 265 ezer forint volt, míg Győr-Moson-Sopron megyében a 213 ezer forintot közelítette az átlag.

Ezen kívül csak két másik megye volt, ahol 200 ezer forintnál éppen többet vihettek haza a dolgozók átlagosan, Komárom-Esztergom és Fejér megye.

Az ország legszegényebb helye Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, ott egy dolgozónak 147 ezer forintot kell beosztania egy hónapra. Békésben is siralmas a helyzet, ott 156 ezret mért a KSH. Előttük Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megye áll a listán, ahol szinte forintra pontosan ugyanannyi, 164 ezres a nettó átlagkereset.

A KSH adataiból leszűrhető további adatok:

  • A fizikai foglalkozásúak bruttó átlagkeresete 225 ezer,
  • a szellemieké 415 ezer forint volt.
  • A szellemi foglalkozásúak keresete a fővárosban volt a legnagyobb (483 ezer forint),
  • Békés megyében pedig a legkisebb (302 ezer forint).

2024. május 7., 09:18

A forint a hónap eleji kezdésnél 0,6 százalékkal áll erősebben az euróval, 1,6 százalékkal erősebben a dollárral és 0,2 százalékkal erősebben a svájci frankkal szemben.