Megkezdődött a nagy őszi bérharc
Ausztriában a sztrájkkal inkább csak fenyegetőzni szoktak: most azonban, huszonöt év után először a vasas szakszervezet felhívására 200 üzemben 165 ezren szüntették be a munkát. A kollektív szerződések szokásos őszi felülvizsgálata a minap kezdődött meg, s a munkaadók 3,65 százalékos béremelési ajánlata – plusz 200 euró egyszeri juttatás – igen távol esik az érintettek 5,5 százalékos követelésétől. A sztrájk folytatódik.
Az egész országot érintő munkabeszüntetést a szakszervezetek annál is sikeresebbnek tekintik, mivel a munkaadók megpróbáltak nyomást gyakorolni a munkásokra: a társadalombiztosítási bejelentés lemondásával, munkahelyük megszüntetésével fenyegették azokat, akik részt vesznek a sztrájkban. A fémmunkások szakszervezeti vezetői minősíthetetlennek nevezték a próbálkozást, amely azonban a jelek szerint eredménytelen volt, és nem tartotta vissza a kollektív szerződésükért harcolókat. A sztrájk alkotmányban biztosított jog, a munka kollektív beszüntetése a jobb körülményekért vívott harcban nem szolgálhat ürügyül sem felmondáshoz, sem kártérítés követeléséhez – hangsúlyozzák a szakszervezeti vezetők.
A gyárakban rendezett nagy gyűlések hangulata robbanékony, a munkaadói zsarolási kísérletek olajat öntenek a tűzre. Ausztriában ilyen megmozdulásra – pontosabban figyelmeztető sztrájkokra - utoljára 1986-ban volt példa. Akkor a rövidebb munkaidő volt a fő követelés. Előtte 1962-ben sztrájkolt összesen 200 ezer munkás: a négynapos munkabeszüntetés eredményes volt, követeléseik teljesültek.
A gazdasági helyzet Ausztriában sem éppen rózsás, az infláció magasabb a megszokottnál, szeptemberben három éves csúcsot döntött, s meghaladta a 3,6 százalékot. Az átlagos szükséglet szerinti heti bevásárlás ma több mint hét százalékkal kerül többe, mint tavaly ilyenkor, drágult a lakás fenntartása, nem beszélve az energiahordozók áráról. Ilyen körülmények között a munkaadók által felkínált béremelés havi 40 eurónak felel meg. Az osztrák fémmunkás minimál bére jelenleg 1515 euró.
A vasasok bérharca hagyományosan meghatározza a többi ágazat később kezdődő bértárgyalásait. A fizetések és juttatások mértékét és a munkakörülményeket az általában 2-3 évre kötött kollektív szerződések rögzítik, mégpedig szakmánként. Felülvizsgálatuk illetve újratárgyalásuk csakis a munkavállalók és munkaadók képviselőire tartozik.
A munkaadók a megmozdulásokat kicsinyítendő azzal vádolják a szakszervezeteket, hogy politikai céljaik vannak, nevezetesen saját szerepük előtérbe helyezése. Politológusok nem osztják ezt a nézetet. Úgy vélik, a szakszervezeti vezetők inkább az alulról erősödő nyomásnak tesznek eleget, szó sincs politikai célokról.
