Meghaladja a 200 ezer forintot az albérletek átlagára Budapesten

Egy garzonba havi 150 ezer forintért lehet beköltözni, de egy nagyobb, három hálószobás lakásért akár félmilliót is elkérhetnek a tulajdonosok.

2023. július 25., 14:30

Szerző:

A fővárosban az átlagos havi albérleti díjak meghaladják a 200 ezer forintot, erre rakódnak rá a közüzemi számlák és a kaució is, amely most 2-3 havi bérleti díjnak felel meg – közölték a felvételi ponthatárok szerdai kihirdetésével induló albérletpiaci főszezonról az MTI által megkérdezett ingatlanpiaci szakértők.

A Duna House (DH) saját adatai alapján jelezte, a fővárosban idén júliusban a havi bérleti díj átlagosan már a 225 ezer forintot is meghaladhatja. 

Garzon lakást 150-170 ezer forintért, két hálószobásat 250-350 ezer, három hálószobásat pedig átlagosan 350-500 ezer forintos bérleti díjért lehet kivenni havonta a főváros frekventált területein.

Általánosságban két havi kauciót kérnek a tulajdonosok a beköltözéskor, azonban, ha kisállattal szeretne költözni a bérlő, akkor három havi kaucióval érdemes kalkulálni.

A vidéki egyetemvárosok közül Debrecenben akár 200 ezer forint körüli árakkal is lehet találkozni. Szegeden és Sopronban 150 ezer, Pécsen 130 ezer, Miskolcon pedig 110 ezer forintos átlagos bérleti díjakat tapasztaltak. A legnagyobb egyetemvárosok közül Győrben 185 ezer, Veszprémben több mint 172 ezer, Debrecenben 170 ezer forint az átlag a mostani kínálatot nézve.

(Kiemelt képünk illusztráció: Pesti Hírlap archív)

15:55

A napelemeknél néhány héten belül felülvizsgálják a feltáplálási stratégiát, és a zárolás tekintélyes részét megnyithatják, továbbá lehetőség mutatkozik a távhő árának újabb drasztikus csökkentésére az önkormányzatok és vállalkozások számára – mondta az 53. Nemzetközi Gázkonferencián az Energiaügyi Minisztérium (EM) közigazgatási államtitkára kedden Siófokon.

A monetáris tanács nem változtatott az alapkamat 13,0 százalékos szintjén keddi kamatdöntő ülésén, tovább szűkítette viszont a kamatfolyosót, amelynek alsó széle 50 bázisponttal 12,00 százalékra, felső széle 16,5 százalékról 250 bázisponttal, 14,0 százalékra csökken.

2023. szeptember 26., 12:22

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter hétfőn délután hivatalában fogadta a Bankszövetség elnökségét, köztük Jelasity Radovánt, a szövetség elnökét. A résztvevő felek egyetértettek abban, hogy a magyar pénzügyi rendszer szereplői, különös tekintettel a bankokra, stabilan működnek, likvidek, tőkeerősek, továbbá a működés jövedelmezősége is kedvező képet mutat – ismertette keddi közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).