Másfél millió emberre vár sanyarú öregkor

A kormány hosszas csend után a napokban újra előállt azzal, hogy az egyéni nyugdíjszámlák előkészítésén dolgozik, és a folyamat két-három éven belül lezárul. A valóságban azonban szó sincs erről: tényleg folyik egy adategyeztetés a korhatárhoz közeledő évfolyamokkal, de az csupán arról szól, hogy a jogosultsági időt és a bevallott jövedelmeket egyeztessék. Erre szükség van, mert az adatbázis nem egységes és csak részben digitalizált, amiből számos probléma adódik, és azokat célszerű időben tisztázni. Ennek eredménye azonban jó esetben egy kölcsönösen elfogadott adatsor, ami viszont még nem jelent tényleges egyéni nyugdíjszámlát.

Kérdés persze, mit értünk azon. Ahol ilyen már létezik, ott folyamatosan nyilvántartják az emberek által befizetett és/vagy tőlük levont nyugdíjjárulékot, aminek alapján mindenki láthatja, hol tart éppen és mire számíthat majd aktív évei után, mivel egyenes és világos összefüggés van a befizetett összegek és a leendő juttatás között. Éppen úgy, ahogy a magánnyugdíjpénztáraknál is volt, mielőtt azokat az Orbán-komány bedarálta volna.

Ennek kapcsán érdemes végignéznünk, mi is történt nálunk nyugdíjügyekben az elmúlt években. A rendszer egészéhez utoljára a szocialista kormány nyúlt hozzá, megemelve a korhatárt és módosítva a megállapítás feltételeit, bevezetve a magánpénztárakat, még egy lábbal erősítve a rendszert. Ezzel annyit ért el, hogy nagyjából két évtizedre biztosította a nyugdíjak finanszírozhatóságát, bár ehhez a költségvetésnek is hozzá kell járulnia.

A Fidesz a hatalomra kerülése után a költekezéséhez forrást keresett, és a magán-nyugdíjpénztárak vagyonában találta meg azt. Először kommunikációs kampányt kezdett az emberek pénzét úgymond „eltőzsdéző” pénztárak ellen, egy szőke hölgy vezetésével külön szervet hozott létre a „nyugdíjak megmentésére”, majd a pénztári tagokat megfenyegetve /aki marad, az nem kap majd állami nyugdíjat/ az állami rendszerbe kényszerítette át őket. Ezután egyszerűen elvette a pénztárak 3000 milliárd forintos vagyonát, amelyet aztán csak töredékében fordított az adósság csökkentésére, inkább néhány év alatt egyszerűen elköltött, ezzel szorítva 3 százalék alá a költségvetés hiányát.

Nem a pénztárak játszották tehát el az emberek vagyonát – hanem Orbánék –, sőt addigra már hozamot is termeltek, nagyjából 300 milliárd forintot, amit a kormány nem nyúlt le, hanem nagyvonalúan átengedett a jogos tulajdonosoknak. Azt is megígérte nekik, hogy egy éven belül egyéni nyugdíjszámlákat hoz létre, az elvett összegek oda kerülnek, akárcsak a további járulék befizetések. Ebből semmi sem lett, a pénzt elherdálták, az egyéni számláknak pedig azóta sincs nyoma. Az egész „megmentésből” Orbánék profitáltak, az egyszeri 3000 milliárdos, a GDP tizedét kitevő bevételen túl évi mintegy 240 milliárd forint többletet jelent a büdzsének, hogy a járulékok teljes egészében oda áramlanak. Ezen tételek nélkül azóta egyetlen évben sem lehetett volna 3 százalék alatt a hiány.

Az állami nyugdíjrendszer egészének átalakítását is ígérte a Fidesz, méghozzá az önfenntartásra épülő skandináv modellre hivatkozva, ami annyit jelentett volna, hogy mindenki a ténylegesen befizetett járulékokból kapja a juttatást, így biztosítva a rendszer nullszaldós működését. Szakértők azonnal mondták, hogy ez nálunk számos okból kivihetetlen, sem az adatbázis, sem a befizetések nagysága nem teszi lehetővé. Jobb híján Orbánék azzal igyekeztek csökkenteni a kiadásokat, hogy megszüntették a korengedményes nyugdíjakat, és több százezer rokkantnyugdíjast vizsgáltak meg újra, kitől lehet elvenni a juttatást. A koronát azzal tették fel az egészre, hogy a közszférában megvonták a nyugdíjat azoktól, akik koruk ellenére még dolgozni merészelnek, illetve választaniuk kell a bér és a nyugdíj között. Nemrég az uniós bíróság törvényellenesnek minősítette ezt a gyakorlatot.

A nyugdíjak összegét azzal is korlátozták, hogy – ellentétben a 2010-ig tartó módszerrel - az elmúlt években azok csupán a hivatalos inflációval nőttek, holott az nem felel meg az idősek fogyasztói kosara árnövekedésének. Egyetlen kedvező lépést tett csupán a Fidesz, amikor bevezette a nők 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulási lehetőségét, azonban ez is ellentmondásos: egyrészt főleg az alacsonyabb végzettségűeknek kedvez, másrészt az évekkel hosszabb élettartamú nőket érinti, a férfiaknak viszont csupán néhány nyugdíjas évük marad.

A legnagyobb baj a Fidesz eddigi nyugdíj-lépéseivel az, hogy miközben mindent államosítanak, az öngondoskodás ellen hatnak. Anélkül pedig az emberek döntő többségét sanyarú öregkor fenyegeti, mert leendő nyugdíjuk legfeljebb a vegetálásra lesz elég. Orbánék ezt jól tudják, és próbálják az állami felelősséget csökkenteni: alkotmányba iktatták, hogy a gyerek köteles eltartani a szüleit, ha azok erre rászorulnak. Megtetézve ezt olyan nyilatkozatok is elhangzottak, hogy az állam kihátrál a nyugdíjak finanszírozásából, az emberek készüljenek fel arra, hogy megélhessenek.

De ugyan miből? Hogyan tartalékolhatna a negyedmillió közmunkás, aki alig kap majd valamennyi nyugdíjat? Vagy az a több mint egymillió munkavállaló, aki minimálbéren van bejelentve? Közel másfél millió ember számíthat arra, hogy jelenlegi értéken 30-60 ezer forintból kell majd megélnie havonta, miközben semmilyen megtakarítása nincs! Ha ez így folytatódik, kettős probléma miatt lesz fenntarthatatlan a mostani nyugdíjrendszer: egyik oldalról a demográfiai trendek feszítik szét a kereteket, a másik oldalról pedig tömegek kapnak majd a megélhetéshez kevés ellátást. Hatványozottan érezni fogjuk az elhibázott munkaerőpiaci és nyugdíjállamosítási lépések hatását.