Már varrónőt sem találni az országban

Folyamatosan bővül a hiányszakmák köre, már nemcsak informatikusból és autógyári munkásból, hanem varrónőből, valamint adminisztrátorból is hiány van – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal első negyedéves, betöltetlen álláshelyekről kiadott jelentéséből.

2016. július 14., 12:47

Míg két évvel ezelőtt, 2014 első negyedévében a versenyszektorban 23,3 ezer álláshely volt betöltetlen, addig 2016-ra ez a szám jelentősen, 36 ezer főre emelkedett – olvasható a

Magyar Időkben.

A

Népszabadságarról ír: míg 1953-ban 206 ezer gyerek született, 1998-ban mindössze 124 ezer. Előbbi csoport tagjainak nagy része mostanában vonul nyugdíjba, utóbbiak pedig előbb-utóbb belépnek a munkaerőpiacra. Ez közel 50 ezerrel, a kivándorlás további 30-40 ezerrel csökkenti évente a hazai potenciális munkaerőbázist.

A nyilvántartott álláskeresők létszáma 307 ezer fő, a közfoglalkoztatottaké pedig több mint 220 ezer – azaz lenne honnan pótolni a hiányzó embereket. Ehhez persze olyan oktatási rendszerre volna szükség, ami a 21. század követelményeinek megfelelő tudással vértezi fel a fiatalokat és az állástalanokat, képessé teszi őket az alkalmazkodásra, új munkafolyamatok elvégzésére, szervezésére – mondta el a Népszabadság által megkérdezett szakértő.