KIÁLLÍTÁS » Hétköznapi szakralitások

Elméletileg régóta tudom, mennyire meghatározza egy műtárgy sorsát, hogy milyen környezetben állítják ki, de a gyakorlat mindig megszoroztatja ezt a tudásomat tízzel: hogy mennyire, de mennyire így van! Most épp az egri Templom Galéria kiállítása kapcsán kellett rádöbbennem erre. A Templom Galéria (miként a neve is mutatja) egy hajdani trinitárius templom terében működik (a templom már régóta nem hitéleti helyszín, katonai raktár volt hosszú évtizedeken át, az egyház nem is tartott rá igényt – igaz, Eger nem szűkölködik működő egyházi intézményekben, templomokban, rendházakban, palotákban és pincerendszerekben), hatalmas, tiszteletet parancsoló, üres épület, mely szinte kiköveteli magának az égre törő, nagyszabású műalkotásokat.

Bizonyos értelemben ilyenek a Hétköznapi szakralitások című kiállítás tárgyai is – de semmiképpen nem mennyiségi értelemben. A cím Bukta Imre művétől kölcsönződött, de ebben a térben, ebben az összeállításban megannyi új értelmet nyert. (A jellegzetesen buktai mű egyfajta szobormontázs, mely a paraszti élet évszázados tárgyait az elmúlt évtizedek hitközeli relikviáival vegyíti afféle buktás öniróniával és megértő szeretettel.) Ez az alkotás áll az üres templomtér közepén, körötte a Bukta- (és Kiss Péter-) tanítványok művei, többségük a mezőszemerei művésztelepen készült afféle nyári gyakorlatként, úgy került az egri kulturális térbe. Az ember, ahogy az égre futó falak között sétálva ismerkedik Koncz Gábor, Szoboszlai Margit, Révész Anna, Csonka Veronika, Dér Adrienn, Ferenczi Zsuzsa, Nagy Zsombor vagy Békési Adrienn munkáival, s keresi a széttartó történetek, műfajok között az összetartó erőket (a nemzedéki üzeneteket vagy a mesterek hatásait), jobbára csak a keserédes hangulatok, az illúzióvesztés közösségét fedezheti fel a művekben. S persze azt konstatálhatja, hogy mint mindenhol, ebben az osztályban is vannak tehetségesek, tehetségesebbek és még tehetségesebbek: jöhetnek az egyéni bemutatkozások.

Nádas Sándor