Iszonyatos pénz lesz parkolni a belvárosban

Erzsébetvárosban jelentősen drágul a parkolás szeptembertől. Csökkenhet a parkolási nyomás a belső kerületekben az új parkolási díjaknak köszönhetően.

2022. június 29., 12:32

Szerző:

A nem itt lakók számára a Kiskörút és az Izabella – Rejtő Jenő – Szövetség utca vonala közötti kerületrész a legmagasabb díjazású övezetbe kerül: itt este 10-ig kell majd fizetni a 600 forintos óránkénti díjat. A kerület külsőbb részein is jelentősen változik a parkolási rend: itt este 8-ig kell majd fizetni a parkolásért, 450 forintot óránként – közölte a Színes Erzsébetváros.

Erzsébetváros az „A” illetve a „B” övezetbe fog tartozni (az Izabella – Rejtő Jenő – Szövetség utcák alkotta vonalon lesz a két övezet közötti határ), így teljes területére érvényes lesz a fizetős időszakban a (nem helyieknek) 3 órában maximalizált parkolási idő.

 

(Kiemelt képünk illusztráció. MTVA/Bizományosi: Róka László)

Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.