Íme az adatok: agyonadóztatnak minket

Vajon hányan emlékeznek még arra, hogy 2010-ben a Fidesz egyik fő kampányígérete a nagyarányú és általános adócsökkentés volt? Ezt persze mindenki úgy értelmezte, ahogy akarta, mert Orbánék óvakodtak a részletektől. A közterhek enyhítésére szükség is lett volna, mert a központi elvonás hagyományosan igen magas nálunk az uniós átlaggal és a környező országok gyakorlatához viszonyítva.

A baj csak az, hogy a költségvetés nyilvánvalóan nem bírta volna el a bevételek nagy mértékű csökkenését, ami a fideszes ígéret teljesítéséből adódott volna. Ennek ellenére lehetséges, hogy Orbánék komolyan akartak a terhekből lefaragni, vállalva a hiány elszállását, de Brüsszeltől kemény figyelmeztetést kaptak: tartsák be a 3 százalékos GDP arányos deficithatárt, különben szankciók jöhetnek.

Ezt a Fidesz-komány olyannyira megszívlelte, hogy azóta is ez a büdzsé alakításának fő szempontja. Az egyensúly javításának két útja van, az egyik a kiadások csökkentése, a másik a bevételek növelése. Orbánék a választási ígéreteket felejtve az utóbbit választották, méghozzá trükkös módon úgy emelve a közterheket, hogy azok ne látványosan a lakosságot terheljék, sőt még adócsökkentésként is kommunikálhatóak legyenek, egyidejűleg pedig a módosabb rétegek javára jövedelem átcsoportosítást hajtsanak végre.

Ezt három fő iránnyal érték el. Az egyik az egykulcsos SZJA bevezetése volt, ami remekül hangzott, de a jövedelmek felső negyedét érintette csak, a fedezetét pedig az alacsonyabb jövedelmek terhének brutális emelésével biztosították: megszűnt a minimálbér SZJA mentessége és az adójóváírás rendszere. Ezzel évi mintegy 600 milliárd forintot irányítottak át az alsó jövedelmi kétötödtől a felső egynegyed felé.

Az állami kiadások növekedését mindez nem ellensúlyozta, szükség volt a következő alapeszközre, a különadókra. Öt év alatt 15-re emelkedett az idesorolható terhek száma, és össznagyságuk tavalyra elérte a GDP 5 százalékát, azaz több mint 1500 milliárd forintot, ennek 57 százaléka a pénzügyi ágazatot érinti. Megjelent a bankadó, a tranzakciós járulék, a kereskedelmi, energetikai és távközlési különadók, hogy csak a legfontosabbakat említsük.

Ezeket a kormány demagóg módon egyfajta igazságtételként állította be, fizessenek úgymond a gazdag és az extraprofitot tőlünk kivivő multik, ne a zemberek. Azon túlmenően, hogy az érintettek döntő többségénél szó sem volt hatalmas profitról, sőt gyakran inkább veszteségről, és ahol volt is komoly nyereség, annak nagy részét itt hagyták és beruházták, a többletterheket jórészt a fogyasztókra hárították tovább, azaz valójában közvetve a lakosság fizeti meg. Ezzel persze Orbánék is tisztában vannak, bár az ellenkezőjét nyomatják. A különadók emellett a gazdasági növekedést is fékezik, mivel húzóágazatokat sújtanak és a hitelezési aktivitást fogják vissza: a hatásokat jól mutatják a 2011-13 közötti rossz gazdasági mutatók.

A harmadik fő irány a fogyasztáshoz kapcsolódó adók emelése és bővítése volt. Uniós csúcsra, 27 százalékra emelkedett az ÁFA, jelentősen nőttek a jövedéki jellegű adók, és megjelentek a röhejes speciális terhek, mint például a chipsadó. Következetesen elutasítják viszont Orbánék az általános és központi vagyonadózást, ami az igazságosabb teherelosztás egyik alapeleme. Az adózásnak a vagyoni irányból a fogyasztás felé irányítása nyilvánvalóan a gazdagabbaknak kedvez, hiszen megélnie mindenkinek kell valahogy, és a mindennapi önfenntartás a szegényebbeknek jóval nagyobb arányú kiadást jelent, azaz az adóterhekből is nagyobb arányban kénytelenek vállalni.

Szakértői elemzések szerint jelenleg 60 adófajta van hazánkban, ami rendkívül sok egy ilyen kicsi országban. A költségvetés bevételein belül az adók aránya harmadával nagyobb nálunk, mint a többi visegrádi országban és Romániában. Az adóbevételek mintegy negyedét az ÁFA, nyolcadát az SZJA, tizedét a különadók adják. Aránytalanul magasak a bérjárulékok, ami a tényleges foglalkoztatottságot is visszafogja és rontja a versenyképességet. Az elmúlt években felpörgetett túladóztatás jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a versenyképességi rangsorban 2010 óta közel 20 helyet estünk vissza.

Ezt Orbánék is tudják, és a kormány az idei évtől némileg csökkenteni igyekszik például a különadók egy részét, sőt a gazdasági miniszter a cafetéria megszűnésével párhuzamban a jövő évtől a bérek egy hányadának járulék mentesítését is ígéri. Remélhetőleg májusban kiderül, mi lesz ebből, mert akkor akarják elfogadtatni a jövő évi költségvetést, ami persze értelmetlen, mert – ahogy eddig is tették – az év végéig alaposan átírják majd.

Külön pikantériája a tervezésnek, hogy nullszaldós egyenleget emlegetnek, amihez viszont az ideihez képest ezermilliárdos javulásra lenne szükség. Ennek aligha van realitása, főleg akkor, ha a bérterheket is csökkenteni akarják, mert nem látszik, miből lesz ennek fedezete, ha egyidejűleg az egyenleget drasztikusan javítani akarják. Lehet persze, hogy az unortodox gazdaságpolitika mindenre képes.