Íme a jelzés: Orbánék túl sokat kockáztatnak
Az olasz választások nyomán kialakult pánikhangulat jól jelzi, mennyire bizonytalan a nemzetközi befektetői hangulat és milyen kockázatai vannak a válságkezelési folyamatnak. A minket is közvetlenül érintő hatások figyelmeztetőek: a pénzpumpák okozta kedvező pénzpiaci feltételek bármikor megváltozhatnak, aminek a súlyos következményeit az elsők között fogjuk elszenvedni.
Ha Orbánék valóban komolyan gondolják, hogy a költségvetés finanszírozásának könnyebbé válása, a korábbinál alacsonyabb kamatok, a sikeres dollárkötvény kibocsátás a magyar gazdaság teljesítményének elismerése és a hazánkkal szembeni befektetői bizalom jele, nem csupán magukat ámítják, de az egész országra nézve veszélyesen félreértik a helyzetet. Nem a bizalom, hanem a kockázatvállalási kedv növekedett, köszönhetően elsősorban a pénzpiacokra pumpált közvetlen likviditásnak: ennek mértéke csupán az Egyesült Államokban havi 40 milliárd dollár. A másik lényeges tényező, hogy a hitelezés világméretű visszaesése nyomán a pénzintézetek szabad eszközei befektetési lehetőséget keresnek, a nagyobb hozam reményében akár részben nagyobb kockázatot is vállalva.
Ez tette az elmúlt hónapokban vonzóvá a magyar papírokat is, amelyek az amerikai vagy német befektetésekhez képest 4-5 százalékos hozamfelárat kínáltak. Jellemző, hogy az óriási sikernek kikiáltott dollárkötvény is 3,4 százalékos kamatfelárral ment el, ennél a közelmúltban még Románia és Törökország is jóval alacsonyabb kamattal tudott piacra lépni, ezzel a felárunkkal nagyjából Szerbiával vagyunk egy szinten. Ha Orbánék szerint ez a teljesítményük elismerése, lelkük rajta, mással úgyse nagyon tudnak dicsekedni. A baj csak az, hogy mindezt az unortodox gazdaságpolitika folytatásához használják érvként.
Érdemes lenne pedig a figyelmeztető jelekre is figyelniük, a magyar gazdaság romló mutatóira, a külső környezet kedvezőtlen alakulására, az európai fellendülést veszélyeztető fejleményekre. A jelenlegi helyzet törékenységének újabb frappáns jele volt az olasz választások eredményét kísérő pánikreakció: az egész uniós válságkezelést boríthatja, ha Olaszország kormányozhatatlanná válik és esetleg a pénzügyi összeomlás felé sodródik. A különböző görög, ír, portugál és spanyol mentőcsomagokba már euró százmilliárdokat öntöttek, most a ciprusi csődöt próbálják megelőzni, de mindez semmiség ahhoz képest, amit a kontinens negyedik legnagyobb gazdaságának az összeomlása jelentene. Olaszország adósságállománya GDP-jének mintegy 130 százaléka, és ha fizetésképtelenné válik, nincs az a pénzforrás, amellyel az államcsőd elkerülhető lenne. Az pedig az euró létét is megkérdőjelezné, annak minden létező következményével együtt.
Érthető tehát, hogy a piacok rendkívül idegesen reagáltak, a tőzsdei árfolyamok zuhantak, az euró gyengült, a bizonytalanabbnak tartott állampapírok hozamai emelkedtek. Mindez nálunk is azonnal érezhető volt, pedig nem sok közünk van az olasz belpolitika alakulásához. Nyilvánvaló, hogy a hangzatos szabadságharcos szólamok ellenére meghatározóan függünk a külső fejleményektől, ami egyébként részben a nemzetközi viszonyok, részben pedig saját adottságaink miatt természetes és elkerülhetetlen. Ebből következően nem csupán ki vagyunk téve a pénzpiaci hullámoknak, de gyengeségünk miatt a leginkább fenyegetett országok közé tartozunk. A legfrissebb makrogazdasági adatokra támaszkodó elemzések egybehangzóan hangsúlyozzák, hogy térségünkben mi vagyunk a gyenge láncszem, a legbizonytalanabb, és egyben a legveszélyeztetettebb ország.
Ez alapvetően korlátozza a mozgásterünket, amiről Orbánék nem akarnak tudomást venni. Szokásukhoz híven vabankot játszanak, és a jelek szerint sem az aggasztó gazdasági adatok, sem a kockázatokra figyelmeztető uniós jelentések nem hatnak rájuk, mennek tovább a maguk unortodox útján. Orbán vélhetően úgy véli, hogy sikeresen taktikázik, nagyobb baj nélkül kibekkelte az IMF-tárgyalásokat, sikerült elkerülnie, hogy szigorú ellenőrzéssel járó kölcsönt vegyen fel, a költségvetési hiánycélt is tartani tudták, hogy mindezt milyen eszközökkel és az országnak mennyi jól kimutatható kárt okozva, már nem érdekli őt. Kész elmenni a falig, hogy a fő cél, a korlátlan hatalom kiépítése nyugodtan folytatódhasson.
Jellemző példa erre, hogy biztossá vált: az utolsó független intézmény, az MNB élére az a Matolcsy György kerül, aki a kormányfő jobbkezeként az unortodoxia apostola volt, és akinek ténykedése kulcsszerepet játszott a magyar gazdaság mélyrepülésében. Az ő kinevezése egyértelmű fricska mindenkinek, aki kritikusan szemléli a Fidesz politikáját, egyben a befektetőknek is, akik kiszámíthatóbb környezetet és gazdasági fordulatot várnak. Üzenete az, hogy mondhattok bármit, mi akkor is azt csinálunk, amit akarunk, ebben senki, a Nemzeti Bank sem akadályozhat minket.
Orbán ezzel a lépésével nagy kockázatot vállal: Matolcsy kinevezését egy jó hangulatú pénzpiac morogva bár, de nagyobb megrázkódtatások nélkül tudomásul veheti, de egy idegesebbé, bizalmatlanabbá váló légkör büntetni fogja. Főleg akkor, ha azt folytatja, amit eddig tett, és azt teszi, amit egy őszintének tűnő pillanatában ígért, és monetáris lazítással igyekszik serkenteni a növekedést. Ez rögtön visszaüthet, mert a szakértők egybehangzó véleménye szerint ez a jelenlegi magyar helyzetben érezhető eredményt nem hoz, viszont veszélyezteti a pénzügyi stabilitást.
Hiába nyom ugyanis az MNB likvidpénzt a piacra, a hitelezés visszaesésének nem a pénzhiány az oka, hanem az, hogy a kiszámíthatatlan környezet miatt senki nem mer beruházni, ahogy azt a számok is jól mutatják. A reálgazdaság sem fog jobban teljesíteni attól, hogy esetleg olcsóbb pénzhez jut, ha nincs kereslet sem itthon, sem a külpiacokon. A hitelek terhe alatt nyögő lakosság sem fog többet fogyasztani, ha pénzhez jut, azt vagy törlesztésre fordítja, vagy tartalékol a bizonytalan jövőre. Tökéletesen igaza volt Simornak akkor, amikor bírálta azt az állítást, hogy az adósság csökkentése és a növekedés nálunk együtt is elérhető, a kettő valójában kizárja egymást. Ugyanezt mondta más szempontból Demján Sándor is, aki leszögezte: az államadósság csökkentéséből még nem lesz növekedés.
Csak remélhetjük, hogy Orbánék meghallják a figyelmeztetéseket és figyelnek az aggasztó külső jelekre is. Ha az olasz válság folytatódik, gyorsan változhat a befektetői környezet, és ezzel a mi kockázati megítélésünk is. Jó lenne tehát, ha az MNB elfoglalása nem vezetne olyan meggondolatlan lépésekhez, amelyek jóvátehetetlen károkat okoznak az országnak. Ehhez józanságra és megfontoltságra lesz szükség, ami sajnos nem igazán jellemző a Fidesz-kormányra.
