Így szállhat el a forintárfolyam

Az elmúlt napokban a forint erőteljes gyengülésbe kezdett azt követően, hogy Matolcsy György MNB-elnök tőle sajnos már megszokott, kellően nem végiggondolt kijelentéseket tett, amelyeket aztán Varga Mihály miniszter az alapkamat további csökkentését kilátásba helyező ígéretekkel fejelt meg. Nemzeti valutánk értékvesztése annak ellenére következett be, hogy a külső befektetői környezet továbbra is kedvező, a nagy jegybankok öntik a likvidpénzt a piacokra, és ennek nyomán változatlanul magas a kockázatvállalási hajlandóság. Ennek azonban vannak határai, amit most a saját bőrünkön érzékelhetünk.

A Fidesz-kormány a csökkenő kamatokat és állampapírhozamokat igyekszik úgy beállítani, mintha az a magyar gazdaságpolitikába vetett bizalom növekedésének eredménye lenne. A valóság ezzel szemben az, hogy az említett pénzpumpák hatására rengeteg szabad pénz mozog a piacokon, és keres minél nagyobb hozamot nyújtó lehetőségeket. A befektetők különböző elemzések és algoritmusok alapján úgy terítik szét a portfóliójukat, hogy a kockázati tényezőket és a várható hasznot vetik össze: ha kevesebb a pénzük, inkább biztosra mennek kevesebb hozammal, ha több a pénzük, nagyobb arányban vállalnak kockázatosabb, de nagyobb megtérüléssel kecsegtető ügyleteket.

A magyar értékpapírok az utóbbi kategóriába tartoznak: az ország pénzügyi helyzetéről szóló elemzések és a hitelminősítések a befektetésre nem igazán ajánlott kategóriába sorolnak minket, a nálunk elérhető kamatok viszont magasak. Jól látszik ez a mostani dollárkötvény-kibocsátáson, ahol nagyjából hatszázalékos hozammal értékesítettünk, ami mintegy 3,5 százalékos felárat jelent a stabil országok kötvényeihez képest. Hasonló a felár a hosszabb távú forintkötvényeknél is, ami csábítónak számít, hiszen a külső befektetők számára a másokhoz képest számított várható többlethozam a lényeges szempont.

Ebből következően ha csökken a kamatfelár, kisebb a vonzerő. Hatalmas mázlija az Orbán-kormánynak, hogy a monetáris lazítások teremtette pénzbőség nyomán világszerte estek a kamatok, ami a korábbiakhoz képest olcsóbb finanszírozást tesz lehetővé. Így voltak csökkenthetők a hozamok nálunk is, és lehetett a felére lefaragni az alapkamatot. Ha viszont a kamatfelárunkat vizsgáljuk, azt látjuk, hogy ott nem volt ilyen változás: három éve nagyjából annyi volt, mint most, sőt a nemzetközi kockázati besorolásunk akkor kedvezőbb volt. A kamatcsökkentési trend tehát eddig nem ijesztette el a külföldi befektetőket, mert a többlethasznukat megszerezték nálunk.

Ha azonban ez veszélybe kerül, elviszik máshová a pénzüket. Ez történt kicsiben most, amikor az alapkamat 3 százalék alá csökkentését vetítették előre felelős pénzügyi vezetőink, és erre válaszként a befektetők egy része átsúlyozta a portfólióját. Mi túl kicsik vagyunk ahhoz, hogy a nagy alapkezelők külön ránk méretezzenek stratégiát, ezért a térségünkkel együtt kezelnek minket: ha kedvezőtlen fejleményeket látnak, egy gombnyomással átcsoportosítanak tőlünk mondjuk a lengyelek felé. Azaz leegyszerűsítve: itt eladnak, ott vesznek, ami nálunk a forint gyengüléséhez vezet.

Szó nincs drámai hatásról, két-három százalék még nem a világ, de egyfajta tűréshatárt jelez. Ne abból a demagógiából induljunk ki, amit a Fidesz hangoztatott még ellenzékből, hogy a gyenge forint gyenge országot és bukott gazdaságpolitikát mutat, és az emberek vagyona így elértéktelenedik. Érdekes módon kormányra kerülve Orbánék már nem emlegetik ezt, nyilván azért, mert a kormányváltás óta a forint az euróval szemben 10-12, a dollárral szemben 20-25, a svájci frankkal szemben viszont 40 százalékkal gyengült! Az értékvesztése trendszerű és viszonylag stabil: az euró árfolyama az elmúlt 3 évben 275 és 325 között lengett ki, de az utóbbi egy évben többnyire 290 és 300 között mozgott.

A fokozatos leértékelődés a hazai gazdasági és pénzügyi teljesítmény törvényszerű következménye, főként ha az infláció mértékét is vizsgáljuk. A pénzromlás üteme nálunk ez év kivételével mindvégig magasabb volt az euróövezet átlagánál, tehát a forint gyengülése elkerülhetetlen volt az exportunk versenyképességének viszonylagos megőrzéséhez. Ez a folyamat várhatóan folytatódni fog mindaddig, amíg a magyar gazdaság termelékenysége nem javul érzékelhetően az exportpiacainkhoz képest, de erre momentán igencsak csekély az esély.

A nemzeti valuta ésszerű gyengítése elvileg eszköz lehet a kivitel ösztönzésére, hazánk esetében azonban kétélű fegyver, mivel egyúttal az import is drágul. Mivel energiahordozókból és nyersanyagokból alapvetően behozatalra szorulunk, a kivitelünk húzóágazataiban pedig nagy a behozatali igény és kevés a hozzáadott érték, a gyengülő forinttal összességében nem sokat nyerünk. Külön probléma nálunk a devizahitelek ügye, amely a leértékelődést még kockázatosabbá teszi. Nem véletlen, hogy a gyengébb forintot állítólag szívesen látó Fidesz-kormány szabadulni akar ettől a mozgásterét korlátozó tényezőtől.

A legnagyobb veszélyt az jelenti, ha a jelenlegi általános monetáris lazítást szigorítás váltja fel. Ma egyedül a FED havi 85 milliárd dollárt nyom a pénzpiacokra, és egyre kevésbé látszik ennek az ösztönző hatása. Borítékolható, hogy a jövő évtől fokozatosan visszafogják a pénzpumpát, és belátható időn belül be is szüntetik. Ennek hatásai elkerülhetetlenül erős nyomást fognak gyakorolni a mi finanszírozási feltételeinkre is: a források szűkülésével drágábban jutunk pénzhez. Ha ezt nem követi a kamatpolitikánk, elriadnak a befektetők és elszáll a forint árfolyama, annak minden jól prognosztizálható következményével együtt.